// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Történelmi nap Románia és a NATO életében

// HIRDETÉS

800 millió dollárba került, Dél-Romániában épült, és nem az oroszok ellen irányul. Mi az?

Felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit a deveșelui katonai támaszponton csütörtökön. Az ünnepélyes keretek között tartott rendezvényen részt vett és beszédet mondott többek között Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Robert Work amerikai helyettes védelmi miniszter és Dacian Cioloș miniszterelnök.

Work azt mondta, hogy a rakétavédelmi rendszernek köszönhetően

a NATO hatékonyabban tud védekezni a támadások ellen.

2013-hoz képest, amikor elkezdődött a támaszpont megépítése, jelentősen megváltozott a biztonsági helyzet, újabb fenyegetések jelentek meg, ezért úgy vélte, hogy a varsói NATO-csúcs előtt lényeges, hogy a szövetség egységet és szolidaritást mutasson.

Stoltenberg történelmi pillanatról beszélt, és úgy vélte, hogy a romániai támaszpont üzembe helyezése jelentősen növeli a NATO európai szövetségeseinek biztonságát, hosszú távon védelmet jelent a fenyegetések ellen. Ismét nyomatékosította, hogy sem a Romániában megépült, sem a Lengyelországba telepítendő védelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul. Ezt azzal támasztotta alá, hogy túl kevés elfogórakétát telepítettek, és azokat túlságosan délre és túl közel helyezték Oroszországhoz ahhoz, hogy orosz interkontinentális ballisztikus rakétákat is megsemmisíthessenek.

A főtitkár kifejtette, hogy a támaszpont egy szélesebb védelmi rendszer része,

amelyben Lengyelország mellett Németország, Dánia, Hollandia, Nagy Britannia, Spanyolország és Törökország is részt vesz.

A csaknem 170 hektáron elterülő, 800 millió dolláros költséggel megvalósult támaszpontra egyebek mellett ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas 44 elfogórakétát és egy nagy teljesítményű radart telepítettek. Az elfogórakéták hatótávolsága 500 kilométer, és maximális sebességük óránként 9600 kilométer. A Bukaresttől 180 kilométerre, a román-bolgár határ közelében levő településen található katonai támaszpontot az 1950-es években az orosz hadsereg építette.

Románia és az Egyesült Államok 2009-ben állapodott meg az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Romániába telepítéséről. Bukarest 11 millió dollárt költött a katonai bázis felújítására és biztonságossá tételére. A deveșelui támaszpont az elmúlt huszonöt év legnagyobb védelmi beruházása Romániában.

Fotók: nato.int

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro