// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Történelmet írtak Bákóban: megtartották az első magyar nyelvű misét

// HIRDETÉS

Persze az érdeklődés óriási volt.

Rengetegen akartak részesei lenni vasárnap Bákóban a magyar szempontból történelmi élménynek, amikor a Szent Miklós plébániatemplomban először tartottak magyar nyelvű misét a magyar nyelvű szertartásokért évtizedek óta küzdő csángók számára.

A Jászvásári Római Katolikus Püspökség a hét folyamán engedélyezte, hogy a Bákó főterének szomszédságában található templomban havonta egyszer magyar nyelvű misét tartsanak. Az egyházmegye 1884 óta íródó történetében először fordul elő, hogy a püspök által elrendelt rendszeres magyar nyelvű misékre kerülhet sor. A kommunizmus bukása után a moldvai csángók magyar misézésre vonatkozó kérései mindeddig elutasításba ütköztek. 

Nyisztor Tinka az MTI-nek elmondta,

igazi ünnepi hangulat uralkodott a templomban, amit az is jelzett, hogy 6-8 csángó faluból népviseletbe öltözve érkezett a hívek egy-egy csoportja.

Hozzátette: az első magyar misét egyórás szentségimádás előzte meg, és már erre is majdnem megtelt a templom. A szentségimádás során többek között a keresztúti áhítatosságot imádkozták, melynek minden stációja után egy-egy magyar éneket énekeltek el. 

Az első magyar misét Ciobanu János nyugalmazott pap celebrálta, aki korábban a Bihar megyei Belényesen szolgált, és nyugdíjasként tért vissza szülőföldjére. Prédikációja központjába azt állította, hogy a híveknek a mindennapok során is példaértékű életet kell élniük. 

A magyar nyelv bizonyos nyelvjárását még őrző moldvai csángók csaknem harminc éve küzdenek a magyar misék engedélyezéséért.

Petru Gherghel, az egyházmegyét 1990 óta vezető püspök korábban kijelentette: csak akkor engedélyezi a magyar misét, ha megbizonyosodik róla, hogy a hívek legkevesebb két százaléka nem érti a román nyelvet. Később arra hivatkozva utasította el a magyar misét, hogy a csángó nyelv nem magyar nyelv. 

Nyisztor Tinka azt is megjegyezte: a bákói misével nem oldódik meg a moldvai csángók anyanyelvi misézése.

Fenntartják a követelésüket, hogy vezessék be a magyar miséket mindazokban a csángó falvakban, ahol igény van erre. 

A jászvásári püspök hirtelen támadt engedékenységének vélhetően van némi köze ahhoz, hogy a június első napjaiban Romániába érkező Ferenc pápa – aki Csíksomlyón is misézik majd – Jászvásárba is ellátogat, hogy találkozzon a zömmel csángómagyar római katolikus hívekkel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro