// 2024. október 1., kedd // Malvin
Tőkés László

Tőkés: vajon a korruptaktól is visszavonta Iohannis a kitüntetést?

Nyílt levelet írt az államfőnek az EP-képviselő.

Klaus Iohannis a szólásszabdság gyakorlását „büntette” a Románia Csillaga Érdemrend visszavonásával – írta Tőkés László az államfőnek címzett nyílt levelében.

„Szomorúsággal és csalódottan értesültem a médiából, hogy Ön úgy döntött, visszavonja tőlem a Románia Csillaga Érdemrendet, amelyet Traian Băsescu elnök adományozott nekem. Sokan voltunk, és sokan vagyunk, akik azt hittük, hogy a temesvári forradalom után az alapvető szabadságjogokat és az emberi jogokat teljes mértékben tiszteletben tartják majd Romániában. Íme, most éppen azért bűnhődök, ami miatt '89 decembere előtt üldöztek” – áll a levélben, amelyet a román média ismertetett.

Egy jogállamban az alkotmány cikkelyeinek bírálata nem az alaptörvény előírásainak megszegését, hanem épp hogy az általa garantált alapvető jog, a szólásszabadság gyakorlását jelenti – írja Tőkés.

„De vajon ugyanebben a bánásmódban részesültek mindazok a kitüntetett személyek, akiket korrupció miatt elítéltek? Ön azt is megvizsgálja-e, hogy az ők tetteik vagy kijelentéseik összhangban vannak vagy sem az alkotmánnyal?” – olvasható a levélben.

Tőkés László szerint az államfő döntése Victor Ponta korábbi miniszterelnök kezdeményezése. A kitüntetés visszavonása „hatalmas politikai és diplomáciai öngól”, amellyel a román külpolitikának a moldovai, ukrajnai, szerbiai vagy magyarországi románokkal kapcsolatos lépései elveszítik erkölcsi legitimitásukat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro