// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Több száz diák érkezik Kolozsvárra a Kárpát-medencéből

// HIRDETÉS

Itt tartják ugyanis Magyarország legnagyobb tudományos rendezvényét.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) történetében először tartják Magyarország határain kívül a Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció (azaz a FiFöMa) rendezvényét, idén április 15-18. között. Erről Horváth Ákos, az ELTE oktatója, Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának és Rés Konrád, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke beszélt az esemény keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.

Az OTDK – amely Magyarország legnagyobb tudományos rendezvénye – hat évtizedes múltra tekint vissza, és a tehetséges alkotó fiatalok színvonalas bemutatkozási lehetőségének számít. 

Node lássuk a számokat: a Kolozsváron zajló konferenciára 336 dolgozattal 350 diák regisztrált, a dolgozatokat 120 zsűritag bírálja majd el, a szervezők összességében 600 fölötti érdeklődőre számítanak Magyarországról és a vele szomszédos országok magyarlakta területeiről.

A rendezvény szakmai szervezője egyébként a BBTE, szakmai társszervezője a Sapientia, de a szervezésből a KMDSZ is kiveszi a részét. A FiFöMa szekció fővédnöke Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.

Kolozsvár tehát magyar vonatkozásban is valódi ifjúsági főváros lesz 2015 áprilisában: a szervezők ezzel a nagyszabású rendezvénnyel szeretnének hozzájárulni az Európai Ifjúsági Főváros cím színvonalának emeléséhez.

Fotó: Oláh-Badi Levente

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén
Székelyhon

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén

A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.

// még több főtér.ro