// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Több mint 7000 alkalommal riasztották a rendőrséget húsvétkor

// HIRDETÉS

Bűncselekmények is történtek szép számmal.

A tűzoltóság adatai után itt az ideje beszámolnunk az ünnepi rendőrségi statisztikákról is. Hozzávetőlegesen 7300 alkalommal riasztották a rendőrséget húsvétkor az 112-es egységes segélyhívó számon – jelentette hétfőn Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.

Április 14-e és 16-a között több mint 50 000 belügyi alkalmazott teljesített szolgálatot, naponta átlagban 25 500 rendőr vigyázott a közrendre. Kitüntetett figyelmet fordítottak a zsúfolt helyekre, főleg a turisztikai célpontokat és a templomok környékét felügyelték.

Országos szinten több mint 6300, rendőrökből álló járőregység és 1466, csendőrökből és rendőrökből álló járőregység vigyázott a közrendre.

A szóvivő szerint egyetlen templomból sem jelentettek tűzesetet. A katasztrófavédelem egységei 45 személyt mentettek meg sürgősségi beavatkozásaik során, és 2770 személyt részesítettek egészségügyi ellátásban.

A közlekedési rendőrség 344 bűncselekményt, 9437 kihágást állapított meg a jelzett időszakban, és 3 millió lej értékben szabott ki bírságot. Több mint 80 esetben ittas vezetés, 4173 esetben gyorshajtás miatt büntettek, 424 gépjárművezetőnek bevonták a jogosítványát.

A belügyi szóvivő felhívta a figyelmet, hogy hétfőtől ismét nő a forgalom a határátkelőknél, ezúttal az országból kifelé vezető oldalon, ezért a gépkocsivezetők azt ajánlják, a határrendészet honlapján elérhető mobilalkalmazás segítségével idejében tájékozódjanak a határátkelőkön tapasztalható várakozási időről, és válasszák a kevésbé zsúfolt átkelőket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro