// 2025. december 6., szombat // Miklós

Több megyében elfogytak a szabad ágyak az intenzív terápián – Kolozs megyében is baj van

// HIRDETÉS

Ha fel is szabadul egy-egy hely, rövid időn belül elfoglalja egy újabb, súlyos állapotban lévő beteg.

Kezdi éreztetni a hatását az iskolakezdés, ami – mint minden más országban – a napi esetszám növekedéséhez vezetett. Ha növekszik a fertőzöttek száma, megnő az egészségügyre nehezedő nyomás is, értelemszerűen a súlyos állapotban lévő, légzéstámogatásra szoruló betegek száma is emelkedik.

Országosan 1050 intenzív terápiás ágy létezik, mely alkalmas a súlyos betegek ellátására, ebből szeptember utolsó napján 550 hely már betelt. Első látásra még nem is tűnik olyan aggasztónak a helyzet, hiszen a rendelkezésre álló ágyaknak szinte a fele még elérhető, a megyei eloszlásukat figyelembe véve nem túl megnyugtató, hogy van pár megye, ahol nem tudnak több intenzív terápiás ellátásra szoruló beteget ellátni. A G4Media térképen követi a szabad helyek számát.

Paturi ATI Covid-19

Infogram

A közösségi terjedés szakaszába lépve, Kolozs megyében az elmúlt napokban folyamatosan emelkedett a napi fertőzésszám. A Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjének elmondása szerint az intenzív osztályokon nincs több szabad ágy, ami megnehezíti az orvosok munkáját. Elképzelhető, hogy új Covid-részleget nyitnak a megyei kórházban.

Brassó megye moduláris kórházában eddig 14 ágy állt a súlyos betegek rendelkezésére, és mivel ezek mind foglaltak, folyamatban van a bővítés újabb 14 ággyal. Eddig azért nem üzemelték be, mert nincs elegendő személyzet a betegek ellátására. 67 szakorvos dolgozik a megyében, de többen magánkórházak alkalmazottai. Növelik a befogadó kapacitást a járványkórházban is, egyelőre öt hellyel.

Prahova, Vâlcea és Szeben megyében szintén nincs több szabad hely az intenzív terápiás osztályon. Iași-ban négy, Szucsávában három, Besztercén két ágy még elérhető, előbbiben a Covid-kórház 430 ágyából már csak mindössze kilenc szabad. Fehér megyében 526 aktív eset van jelenleg, csak az elmúlt 24 órában 45 új esetet regisztráltak. Itt sem tudnak több súlyos állapotban lévő beteget ellátni. Más megyék jobban állnak. A legtöbb szabad hely Aradon áll rendelkezésre, ahol 27-ből 15 ágy foglalt.

Ha valamikor, akkor most kell a leginkább vigyáznunk magunkra és szeretteinkre.

Az ágyhiánnyal kapcsolatosan Ludovic Orban kormányfő igyekezett mindenkit megnyugtatni: máris egyeztettek Nelu Tătaru kormányfővel arról, hogy melyik kórházakban lehetséges a bővítés. A bukaresti Matei Balş Intézet bővíthető, a Colentina kórházat pedig újból Covid-kórházzá alakíthatják ki. A miniszterelnök azt mondta, nem is érti, miért kellett megváltoztatni a besorolását, ahogy azt sem, hogy a Witting kórház ATI-részlegét miért nem használják, miközben elég sok pénzt fektettek bele. A lényeg, hogy a súlyos betegeket más megyék kórházai is elláthatják, ahol kevesebb a koronavírusos megbetegedés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Tökrészeg sofőr három gyalogost gázolt el Brassóban
Krónika

Tökrészeg sofőr három gyalogost gázolt el Brassóban

Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit
Székelyhon

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit

Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.

// még több főtér.ro