// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Titkos ügynök volt a népszerű újságíró

// HIRDETÉS

Titkos ügynökként, alezredesi rangban dolgozott a román hadseregnek Robert Turcescu, az ország egyik legismertebb újságírója. Nem ő az első titkos ügynök a médiában.

Turcescu az azóta elérhetetlen honlapján és Facebook-oldalán tette közzé vasárnap a vallomását alátámasztó dokumentumokat. Ugyanaznap este a B1 televízióban megerősítette: nem érte hekkertámadás a honlapját, a Facebook-oldalát sem törték fel, valóban ő tette közzé a titkosügynöki tevékenységét felfedő szöveget és a dokumentumokat.

Az újságíró azt írja, „hatalmas tehertől szabadult meg” a vallomással, bocsánatot kér mindenkitől és áll az igazságszolgáltatás rendelkezésére, a titkos állományban dolgozó tiszteknek ugyanis a törvény tiltja, hogy felfedjék magukat. Turcescu azt is közölte a B1 televízióban, hogy hétfőtől többé nem jelentkezik beszélgető műsorával.

Arra egyelőre

nincs magyarázat,

hogy miért fedte fel magát Turcescu.

Robert Turcescu egyike azoknak a személyiségeknek, akiről 2012 nyarán kiderült, hogy katonai rangot vagy előléptetést kaptak a védelmi minisztériumtól. Az Evenimentul Zilei napilap és a szaktárca későbbi közlése szerint több száz román politikus, képviselő, szenátor, miniszter, de intézményvezetők, egykori sportolók és újságírók is katonai rangot kaptak a megelőző években. A listán minden parlamenti pártból szerepelt több vagy kevesebb politikus. A védelmi minisztérium később elismerte, hogy mintegy nyolcszáz, tévesen odaítélt rangot vagy előléptetést visszavon.

Az RMDSZ-ből három politikus,

Kelemen Hunor, Verestóy Attila és Cseke Attila

szerepelt a névsorban, Kelemen ezredesi, Verestóy és Cseke aleredesi rangban.

A listán szereplők közül többen nyilvánosan jelezték, hogy nem tudnak az intézkedésekről, semmi közük az előléptetéshez. Például Kelemen Hunor, Monica Macovei és Robert Turcescu is a védelmi minisztériumhoz fordult és kérte a kinevezés vagy előléptetés visszavonását.

Kelemen akkor azt nyilatkozta, 2011-ben kapott ugyan értesítést az előléptetéséről, de nem foglalkoztatta az ügy, elsiklott felette.

Turcescu akkor szintén tagadta, hogy bármi köze lenne a védelmi minisztériumi lépéshez, sőt, mint hangsúlyozta, még a kötelező sorkatonai szolgálatát sem teljesítette, így tiszt sem lehet.

2010-ben Laura Cernahoschi, a Cotidianul napilap külügyi rovatnak korábbi vezetője, később a Realitatea hírtelevízió kommentátora vallotta be, hogy a román hírszerzésnek (SRI) dolgozott hadnagyi rangban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro