// 2026. november 3., kedd // Győző

Tessék csak jönni és fúrni

// HIRDETÉS

A Chevron és az ExxonMobil vezetőit vendégelte meg Băsescu a Cotroceni-palotában. És nagyra értékelte a palagázos tapasztalataikat.

A román elnöki hivatalban hivatalos találkozón fogadta Traian Băsescu államelnök az amerikai Chevron és az ExxonMobil vállalatok vezetőit csütörtökön.

Az elnöki hivatalnak a két megbeszélésről kiadott közleménye szerint Băsescu javasolta a Chevronnak, alkalmazzon minél több fiatal román szakembert. Emellett fontosnak nevezte a vállalatnak az amerikai palagáz kitermelésében szerzett tapasztalatát, amivel hozzájárulhat Románia energiabiztonságának szavatolásához.

Az ExxonMobil vezetői arról tájékoztatták Băsescut, hogy új fúróplatformot állítanak fel a következő hónapokban, hogy megvizsgálják mekkorára becsülhető a Fekete-tenger romániai kontinentális talapzatán talált gázlelet. Az Exxon az osztrák OMV-vel együtt kapott engedélyt a nyersanyag kitermelésére, ami várhatóan 2020-ban kezdődik el.

A Chevron kalandjai a romániai palagázzal

Tavaly és az idei év elején több tüntetés zajlott a palagáz-kitermelési tervek ellen. A leghevesebb ellenállás a kelet-romániai Pungești községben volt, ahol a Chevron végzett próbafúrásokat az ottani palagáz mennyiségének felmérése érdekében. A helyi lakosok elfoglalták az amerikai vállalat birtokában lévő területet, ahonnan a rendfenntartó erők szorították ki őket. A tiltakozók éhségsztrájkot is tartottak.

A tüntetések miatt a Chevron leállította a próbafúrásokat, a csendőrség pedig több hónapra megszállta a települést. A Chevronnak Vaslui megyében négy fúrógépe van, egy ötödiket is elhelyezett volna Urdesti település mellett, de a román média szerint két nappal korábban a Vaslui megyei önkormányzat nem tudta kibocsátani a fúrógép felszereléséhez szükséges területrendezési engedélyt, mert a helyi polgármester nem járult hozzá az engedély kibocsátásához.

Terjed az ellenállás

Idén már két nagyobb tüntetés is volt a román-magyar határ közelében lévő Kürtös környéki településeken, ahol a magyar érdekeltségű Pamfora végez próbafúrásokat. A helyiek a munkásokra hivatkozva úgy vélik, palagázt keres a cég, amely viszont közleményeiben azt állítja, hagyományos fúrással keresnek szokványos földgázt a térségben.

Április hatodikára pedig a zöld aktivisták országszerte tüntetéseket hirdettek a palagáz hidraulikus repesztéses kitermelése ellen. 

Kolozsváron minden kedden délben szórólapoznak a Deák Ferenc utca elején, a harangláb mellett. Nemcsak arról próbálják meggyőzni a kolozsváriakat, hogy a hidraulikus repesztéses módszer mennyire káros, mert mérgezi a talajt, a talajvizet és a levegőt, hanem arról is, hogy palagázt kereső fúrószondákat titokban is felállítanak a vállalatok már Erdélyben is.

A képen az államfő éppen Derek Magnesst, a Chevron Europe Exploration and Production vezérigazgatóját fogadja. Forrás: presidency.ro 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro