// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Terroristákat vettek őrizetbe Párizsban és Berlinben

// HIRDETÉS

A francia fővárosban a múlt heti merényletek elkövetőinek segítőit, a németben az iszlám állam toborzóit kapták el

A párizsi hatóságok péntekre virradó éjjel tizenkét embert őrizetbe vettek a múlt héten elkövetett terrorcselekményekkel összefüggésben indított razziákban - közölte a francia főváros ügyészsége pénteken.

Az őrizetbe vett embereket a magukat az al-Kaida terrorhálózat és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagjainak mondó elkövetőknek nyújtott "logisztikai támogatás" kapcsán hallgatják ki - jelentette igazságügyi forrásokra hivatkozva az AFP hírügynökség. A feltételezések szerint az illetők egyebek mellett fegyverekkel és járművekkel láthatták el a terroristákat.

Az iTele televízió jelentése szerint a rendőrség az éjjel Párizs öt elővárosában, Montrouge-ban, Grignyben, Chatenay-Malabryban, Epinay-sur-Seine-ben és Fleury-Merogis-ban tartott razziákat az éjszaka folyamán.

A múlt hét szerdán két testvér, Chérif és Said Kouachi megtámadta a Charlie Hebdo szatirikus lap párizsi székházát, ahol 12 embert öltek meg. Egy másik, velük kapcsolatban álló iszlamista fegyveres, Amedy Coulibaly egy nappal később végzett egy rendőrnővel Mountrouge-ban, majd pénteken túszokat ejtett egy párizsi kóser szupermarketben, ahol négy embert agyonlőtt.

Csütörtökön és pénteken Belgiumban és Németországban is kiterjedt terrorellenes razziákat tartott a rendőrség, amelyekben legalább két feltételezett terroristát megöltek és többeket őrizetbe vettek. A hatóságok Nyugat-Európa-szerte kiemelt készültségben vannak a párizsi terrortámadások óta.

Péntek délelőtt rövid időre kiürítették a francia főváros keleti pályaudvarát (Gare de l'Est) egy pokolgépes fenyegetés miatt, de ez később vaklármának bizonyult. Rendőrségi források szerint egy ismeretlen betelefonáló azzal fenyegetőzött, hogy robbantást fog elkövetni a forgalmas állomáson, míg a francia vasúttársaság azt közölte, hogy egy gazdátlan és azonosítatlan csomag miatt zárták le időlegesen a pályaudvart. A pályaudvar nagyjából egy órán át volt zárva.

Ugyancsak pénteken reggel a berlini rendőrség egy kiterjedt terrorellenes akcióban két embert vett őrizetbe, akik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek toboroztak Németországban.

Az ügyészség és a rendőrség hivatalosan azzal gyanúsítja a 41 és 43 éves férfiakat és három további embert, hogy „súlyos államellenes bűncselekmény" elkövetését készítették elő Szíriában. Azt nem feltételezik a hatóságok, hogy az illetők Európában akartak volna támadásokat végrehajtani.

A péntekre virradó hajnal végrehajtott rendőrségi akcióban összesen tizenegy lakást kutattak át a berlini államügyészség nyomozói és rendőrök a német fővárosban, elsősorban annak Wedding nevű negyedében. A terrorellenes razziában 250 egyenruhás és három különleges egység vett részt. Az előző este szintén az IÁ-hoz fűződő kapcsolatai miatt vettek őrizetbe egy embert Németországban. Az illető férfi tavaly májustól augusztusig tartózkodott Szíriában, és felmerült a gyanú, hogy ott csatlakozott az IÁ-hoz. Terhére róják, hogy kiképzésen esett át Szíriában, hogy csatlakozzon az iszlamista harcosokhoz.

A német hírszerzés becslése szerint az elmúlt időszakban legalább 550 ember utazott Németországból Szíriába, és 180-an közülük már hazatértek. Sokuk ellen büntetőjogi eljárás folyik.

Szintén csütörtök este Belgium több pontján is nagy erőkkel vonult fel a rendőrség terrorizmussal gyanúsított személyek ellen, az akcióban két ember életét vesztette, egy megsebesült.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro