// 2026. október 14., szerda // Helén

Térképe már van a Partiumnak, jöhet az autonómia

// HIRDETÉS

A Partiumi Autonómiatanács készíttette el a hiánypótló munkát.

A Partium újonnan elkészült térképét mutatták be egy csütörtök esti rendezvényen Nagyváradon.

A térkép a Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Partiumi Kiadó és a Partiumi Autonómiatanács közös gondozásában készült. Szerkesztési munkálatait Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója végezte, rajzi részleteit pedig Jancsik Péter kolozsvári térképész dolgozta ki.

Szilágyi Ferenc - aki a Partiumi Autonómiatanács elnöki tisztségét is betölti - az MTI-nek elmondta, hogy Partium határai az évszázadok során sokszor és nagymértékben változtak, olyan időszak is volt, amikor a tartomány Karánsebestől Kassáig terjedt. Ezért a terület aktualizált határainak a megrajzolásakor abból indultak ki, hogy mi nem Partium.

„Hosszú távú stratégiai célként azt fogalmaztuk meg, hogy a Partiumnak romániai régióvá kell válnia, ezért a területet csakis Románia keretei között értelmeztük. A trianoni határt elfogadtuk a Partium északnyugati határának, a régió keleti határát a történelmi Erdély, déli határát pedig a Bánság határánál húztuk meg" - magyarázta Szilágyi Ferenc. Hozzátette, hogy a térkép megrajzolásakor nem voltak tekintettel a jelenlegi romániai megyék határaira, ezeket ugyanis nem tekintik „kőbe vésett" határvonalaknak.

A Partiumi Autonómiatanács elnöke elmondta: a térkép alapváltozata készült el magyar és román településnevekkel, amely alapján a későbbiekben turisztikai, autós, vagy más tematikájú térképeket lehet készíteni. Hozzátette: pályázati forrásokat keresnek ahhoz, hogy a térképet nagy példányszámban nyomtassák ki, és ingyen juttassák el minden érdeklődőnek.
Szilágyi Ferenc elmondta: a térkép elkészítésével a partiumi identitástudatot kívánják erősíteni. Ugyanezt a célt szolgálta a Partium címerének és zászlajának az elkészítése.

A Partiumi Autonómiatanács 2015 májusában fogadta el a régió jelképeit. Mind a címer, mind a zászló fehér mezőben piros kettős keresztet és négy piros vízszintes csíkot tartalmaz. A jelképek megalkotására egy évvel korábban pályázatot írtak ki az erdélyi országgyűlés 1659-ben elfogadott határozata alapján, amely „Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része" jelképeként a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro