Egy férfi a Szamosban landolt autójával, és egy kedden eltűnt fiatal nőt is megtaláltak a hatóságok, sajnos holtan.
Ha esetleg nem állt égnek ma még a haja a kedves Olvasónak, akkor bizonyára ettől bekövetkezik: a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség 2500 eurót fizetett egy olyan készülékért, amely a diákok tenyeréből olvasva irányítaná a pályaválasztásukat. Jól olvasta. Tenyérjós-készüléket szereztek be azért, hogy felmérjék, milyen karrierre lenne alkalmas majd egy lurkó.
A gépezet állításuk szerint neurostimulátorként működik – az ebből kiolvasható adatok pedig felhasználhatók arra, hogy a diákokat a megfelelő pályaválasztás felé tereljék. A projektet január 23-án, kedden mutatta be Marinela Marc, a kolozsvári tanfelügyelőség vezetője. A kezdeményezés célja a gyermekek anyanyelvi képességeinek nem szabványos felmérése. A szakmai profilt viszont általában pszichológusok állapítják meg, akik egy kérdőívvel mérik ezt fel, a tanulók által adott válaszok alapján.
Az első célcsoporttal (havonta 100 diák) kísérleti projektként indul, amely februárban kezdődik és júniusig tart, és az eredmények függvényében döntenek majd arról, hogy a következő tanévre is kiterjesztik-e majd. A készülékről videót is közöltek az illetékesek, ezt itt lehet megnézni.
A szerkezet feltalálója Dumitru Grigore, aki elmondása szerint „létrehozta a legerősebb pszichológiai profilszkennelő programot az emberi DNS-ről”, és nem mellesleg a Tracia Unită (Egyesült Trákia) Fejlett Technológiák tanácsadója (bármit jelentsen is ez), valamint az Egyesült Trákia látnoki csapatának tagja. A következtetéseket le lehet vonni.
Tragédia: egy Kolozsvárról eltűnt fiatal nőt holtan találtak meg a keresőcsapatok a város közelében található Magyargorbó település mellett, egy mezőn. A nő holttestére egy sűrű, bokros területen akadtak.
Carla Sorina Borodi kedd reggel tűnt el Kolozsvárról, emberek tucatjai keresték azóta, többek között a Comunitatea Moto Cluj – Grup CMC, a CERT Rescue, valamint a rendőrség és a csendőrség is.
Mivel a nő önszántából távozott Kolozsvárról, a hatóságok eleinte azt feltételezték, hogy önkezével vetett véget az életének, a rendőrség nyilatkozata szerint azonban további vizsgálatokra van szükség. Mint mondták, „a halála összes körülményének megállapítása érdekében a rendőrség emberölés bűntette miatt indított bűnügyi dossziéban folytatja a nyomozást, és igazságügyi szakértői vizsgálatot is végeznek.”
Csütörtökön délelőtt mintegy 60 személy részvételével indult útnak a keresőcsapat a faluban, majd a mezőre érve körülbelül egy óra keresés után találták meg a holttestet.
A kolozsvári Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége (ISU) arról számolt be, hogy egy sofőr a Szamosban csobbant autójával a Kolozsvár Aréna (Cluj Arena) közelében. Az incidens csütörtökön történt a kolozsvári Splaiul Independenței téren. A sofőr egyedül ült az autóban, amikor elvesztette az irányt, letért az útról és a folyóba zuhant.
Az autó sofőrje egy férfi, akinek szerencsére sikerült kiszállnia az autóból, őt a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, de a férfi visszautasította, hogy kórházba vigyék.
A sofőröknek ezekben a napokban óvatosabbnak kell lenniük, mivel jég telepedett a kolozsvári utakra. Az egész megyében időjárási figyelmeztetés van érvényben vegyes csapadék (eső, havas eső és hó) miatt, ami szintén kedvez a jégképződésnek.
![]()
Forrás: ISU Cluj
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.