// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tenni akarnak, nem pofázni – Kolozsváron jártak a Kétfarkú Kutyapárt falkavezérei

// HIRDETÉS

Nem kampányolni jöttek, de a világuralom a végső céljuk, segítséget ajánlottak és természetesen viccesek voltak.

Egy farok nélküli cica, körülbelül 35-40 helyi szimpatizáns, kíváncsiskodó és bármennyiért megvásárolható kézműves sör fogadta szombaton délután Kolozsváron a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) vezetőit az A-casă (Otthon) nevű civil mozgalom Dézsma (Someşului) utcai közösségi terében. Az Erdélyben is egyre népszerűbb viccpárt első komoly erdélyi bemutatkozása a kezdeti (de sörrel oldott) feszengéstől eltekintve meglehetősen MÁSra sikeredett.

Akik állnak: Sebő Ferenc (balról), a párt esztétikai bizottságának az elnöke, Kovács Gergely társelnök, mellette Döme Zsuzsanna másik társelnök, az elnök társa

Egyrészt a helyszín miatt – nem gyakran jár az ember olyan politikai eseményen, amelynek egy kertes ház szobája és konyhája ad otthont –, másrészt azért, mert nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy egy párt képviselői azért akarjanak találkozni velünk (először), hogy megkérdezzék, mit tehetnek értünk. Miután a résztvevők – vagy ahogyan a kétfarkúak nevezik, passzivista-jelöltek – valahogy bezsúfolódtak a „gyűlésszobába”, elkezdődött a kötelező vetítéssel egybekötött bemutatkozás, melynek mindjárt az elején kiderült, a párt a világhatalom átvételének fontos stációjaként tartják meg a legelső külhoni találkozót.

Jövendőbeli passzivisták (?), érdeklődők, szimpatizánsok az MKKP első kolozsvári bemutatkozásán

A 2006-ban alapított és 2014 óta hivatalosan bejegyzett Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Kovács Gergely mindjárt bejelentette, ha nem tudnánk, az alakulat simán megnyerte az idei választásokat Magyarországon, és hogy senkit ne tévesszen meg az a hivatalos duma, miszerint 1,75 százalékot értek el, el kell tekinteni a számbéli vesszőtől. Az elsöprő győzelem után számos olyan közéleti és kulturális műhelyt hoztak létre, ami első sorban a közhasznúságra törekszik. Mint mondta, a humoros politikai közösségként elkönyvelt kétfarkúak azért komolykodnak is, hiszen elsősorban a közvetlen cselekvésben hisznek – „próbálunk valamit tenni, nem csak pofázni” – és egy olyan társadalmi szemlélet népszerűsítését vállalták fel, amelyben a felelős állampolgári magatartás kiadós nevetéssel társul.

Ingyen elvihető MKKP-lehúzósok. Tele lesz velük a város? 

„Azt szoktuk mondani, hogy három fő típusa van a megoldandó problémáknak. Az első nyilván az, amit mi magunk is meg tudunk oldani, padokat újítunk fel vagy festünk újra, buszmegállót készítünk, vagy befödjük a már meglévőt, fát, virágokat ültetünk. Másrészt vannak olyan ügyek, amit mi nem tudunk megoldani, de megpróbáljuk felhívni rájuk a figyelmet annak érdekében, hogy az illetékes önkormányzat végül elvégezze azt, ami amúgy is az ő feladata lenne. Végül a helyzet annyira kínossá válik, hogy nekiállnak és dolgozni kezdenek. Aztán vannak a reménytelen ügyek, ugye, amivel nem sokat lehet kezdeni, ezekkel a nagy pártok foglalkoznak általában” – magyarázta Kovács Gergely. Pozitív példaként említette, hogy Zuglóban például elkezdték felújítani a köztéren kidobott szemetet, az önkormányzat pedig épp a „közbenjárásuknak” köszönhetően végül elszállította a hulladékot. Szentendrén a főút mellé fákat is ültettek a hiányzó fák pótlására, ezeket azonban később a városi önkormányzat kivágta, majd helyükre ugyanolyan fákat ültetett, „csak azért, hogy megmutassák, hogy ők csinálták”. A kétfarkúak létrehoztak egy városfelújítós honlapot is Rendkívüli Ügyek Minisztériuma néven, ahol országosan lehet bejelenteni különféle problémákat. „Ez az igazi árnyékkormányzás: az emberek hozzánk fordulnak a problémáikkal, mi pedig próbáljuk ezeket megoldani” – jegyezte meg Döme Zsuzsanna Suzi, a kutyapárt másik társelnöke.

Fontos tartalmak, rémhírek a Kolozsváron is bemutatott, Központi Újság című kutyapártos kiadványban. 

Mint mondták, a kolozsvári látogatás célja tehát az volt, hogy ismertessék ezeket a pozitív cselekvési példákat, átadják a már meglévő tapasztalatot és segítsenek az ötletelésben azoknak, akik helyi szinten hasonló akciókat terveznek. „Van már egy kátyúzó gépünk is, van egy passzivistánk, akinek az a hobbija, hogy szeret kátyúzni, szóval ha láttok kátyút valahol a környéken, szóljatok” – ajánlotta fel Kovács Gergely. Végezetül arra kérte a résztvevőket, hogy tájékoztassák az MKKP-t a helyi problémákról, hogy segíteni tudjanak. „Mi nem tudhatjuk magunktól, hogy mik a ti gondjaitok. De azt például már észrevettük idefele jövet, ha mondjuk bánffyhunyadiak lennénk, akkor ott biztosan elkezdenénk házakat vakolni”.  

Elnöki selfie Kolozsváron: Döme Zsuzsanna és Kovács Gergely falkavezérek. (Fotó: Kovács Gergely/Facebook)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro