// 2026. november 7., szombat // Rezso

Temes megyében éppen azok segítették a migránsok csempészését, akiknek el kellett volna kapniuk az embercsempészeket

// HIRDETÉS

Mit meg nem tesz az ember a pénzért…

Elképesztő bűncselekmény gyanúja miatt szállták meg csütörtökön reggel a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DDICOT) ügyészei, valamint rendőrség belső korrupcióellenes osztályának (DGA) és szervezett bűnözés elleni részlegének emberei a Temes megyei határrendészet székhelyét: az előzetes vizsgálatok szerint a megyei határrendészet illegális migráció és csempészés elleni osztályának vezetője több munkatársával együtt inkább átállt a másik oldalra, és tevékenyen segítette az embercsempészeket.

A nyomozók több határrendész tiszt irodájában, illetve otthonában is házkutatást tartottak.

A gyanú szerint Dan Chioreanu, a megyei határrendészet illegális migráció elleni osztályának vezetője több munkatársával együtt összejátszott az embercsempészekkel, akik a magyar-román határon keresztül szállították az illegális bevándorlókat a magyar oldalra, azaz a schengeni övezetbe, ahonnan azok Nyugat-Európába próbáltak továbbjutni.

Az értesülések szerint a határrendészek hivatalos nyomozásnak álcázták az eljárást: beépített ügynököket helyeztek el az embercsempész-hálózatokban, és hivatalosan rajtuk keresztül szereztek információkat a bűnözők tevékenységéről.

Valójában azonban pontosan fordítva történt:

ők maguk látták el tippekkel az embercsempészeket, gyakorlatilag ők irányították őket,

megkönnyítve ezáltal, hogy a hatóságokat megkerülve, biztonságosan csempészhessék át az illegális bevándorlókat a határon.

Ennek nyomán több migránscsoport törvénytelen átkelését is segítették.

Mindezt természetesen nem önzetlen emberbaráti indíttatásból tették: szolgálataikért jutalékot kaptak az embercsempészektől, akik vagy nemzetközi készpénzátutalás útján, vagy egyenesen egyes határrendészek számláira küldték a pénzt.

Most azonban vége az üzletnek: az ügyben az illegális migráció elleni osztály vezetőjével együtt több személyt is előállítanak kihallgatásra, és bűnszervezet létrehozás, vesztegetés elfogadása és belső információk illetéktelen személyeknek történő kiszivárogtatása miatt indult büntetőeljárás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro