Így szeretnék elejét venni a pánikvásárlásnak.
Bizonyára sokan emlékeznek még a koronavírus-járvány tavaly év eleji debütjére, amely sajátos tömegpszichózist eredményezett: az emberek megrohanták a bevásárlóközpontokat és a sarki boltikat, és pánikszerűen felvásárolták a tartós élelmiszereket, valamint rejtélyes okból a vécépapír-készletek tekintélyes részét is.
Ez ugyan fölöslegesnek bizonyult, de legalább vélhetően még mindig viszonylag sokan vannak azok, akik elmondhatják magukról, hogy 45 kilogramm cukor, rizs vagy liszt büszke tulajdonosai, nem is beszélve a 120 gurigányi vécépapírról.
Nos, valami hasonló zajlik most a helyi média beszámolója szerint Temes megyében.
A hírek szerint
bespájzolandó az alapvető élelmiszerekből, ami miatt van már olyan bolt, amely korlátozza az ezekből megvásárolható mennyiséget.
Detta városában például az egyik szupermarketlánc helyi üzletének kirakatában olyan felirat fogadja a vásárlókat, amely szerint azért, hogy minden vásárló hozzájuthasson a termékekhez, az egy személy által megvásárolható olaj mennyiségét 6 literben, a cukorét pedig 5 kilogrammban szabják meg.
Mindez azért furcsa, mert sem Európa többi részén, sem Romániában nem merült fel az utóbbi hónapokban, hogy élelmiszer-hiányra kellene számítani.
A járvány ugyan még velünk van – Romániában éppen lecsengőben a negyedik hullám –, de a boltok polcai nem üresek.
A Temes megyei pánikvásárlások okait egyesek
A kommunista pekingi vezetés konkrétan arra szólította fel a polgárokat, hogy halmozzanak fel élelmet és a napi szükségleti cikkeket, mivel a rossz időjárás, az energiahiány és a kiújult Covid–19 járvánnyal kapcsolatos korlátozások szétzilálhatják az ellátási láncot.
Más elemzések szerint a felhívás mögött a pekingi kardcsörtetést kell keresni, Kína ugyanis az utóbbi időben több utalást is tett arra, hogy akár katonai erőt is bevetne a szakadár kínai tartománynak tekintett Tajvan elfoglalása érdekében.
A jelek szerint a globalizmus már olyan szintre ért, hogy a pekingi illetékesek bejelentései már a Bánságban is hullámokat vetnek, így aztán egyesek jobb félni, mint megijedni alapon inkább gyorsan bespájzolnak.
Igaz, tavaly a vírus is Kínából jött.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.