// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma

Tematikus kiállítások a megújuló Ady-múzeumban

// HIRDETÉS

Hamarosan beköszönthet a 21. század a nagyváradi Ady Endre Múzeumba is. Imre Zoltán új igazgató megszabadulna a múlt századi looktól, interaktív és rendszeresen megújuló tárlatokat ígér.

Megújul a nagyváradi Ady Endre Múzeum, ígéri az intézmény új igazgatója, Imre Zoltán, aki a nemrég nyugdíjazott Tóth Jánostól vette át a kulturális intézmény vezetését.

Mint az Erdon.ro-nak adott interjúban elmondta, a jelenlegi – egyébként felnőttek számára is potom két lejért megtekinthető – kiállítás inkább a múlt század ’70-es, ’80-as éveit tükrözi, ezen szeretne mielőbb változtatni.

A mostani tárlatot uraló pannók valószínűleg a Zilahon tervezett Ady-múzeumba vándorolnak át, a költő egykori váradi törzshelyén, a Müllerájban kialakított múzeumban pedig látványosabb anyagokat tekinthetnek majd meg az érdeklődők. Interaktivitást is terveznek.

„Összeállítottam egy háromhavonta frissülő kiállítás-sorozatot, amelynek első négy tematikája már meg is van: az első tárlaton bemutatjuk az Ady családot archív fotók, eredeti dokumentumok segítségével, ugyanis rengeteg hagyatéki anyagunk van. Aztán következik Ady Endre személyének bemutatása szintén fotók és dokumentumok, valamint könyvek, cikkek levelezések segítségével. Ezt követné A Holnaposokat bemutató tárlat, amelyen például kéziratban lévő Dutka Ákos és Juhász Gyula verseket is bemutatunk majd. A negyedik tárlat lesz az Ady és a nők tematika” – ecsetelte terveit Imre Zoltán.

Mivel azonban az Ady Endre múzeum nem egy önálló intézmény, hanem a Körösvidéki Múzeum egyik intézménye, Aurel Chiriac igazgató beleegyezésére van szükség ahhoz, hogy bármit létrehozhasson. Imre Zoltán elmondása szerint, az intézményvezető áttekintette és elfogadta a terveket.

A távlati tervek között szerepel egyébként a múzeum a küllemének és kiállítási rendszerének a módosítása is, derül ki az interjúból.

Saját honlapot és színi előadást is tervez ugyanakkor az új igazgató.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro