A támadásban kilencen meghaltak, legalább ötvenen megsérültek.
A lengyel rendszámú teherautó hétfő este nyolc után nem sokkal a Kant és a Budapest utcák kereszteződéséből felhajtott a Breitscheid térre, bele az egyik karácsonyi vásárba. Fékezés nélkül, legalább 60 km/órás sebességgel több bódét ledózerolt, három emberen áthajtott – számolt be a CNN-nek egy szemtanú.
A jelenlegi információk alapján kilencen biztosan meghaltak, ötvenen megsérültek a merényletben. Több ember életéért küzdenek a helyszínen a Vöröskereszt által kialakított mobilkórházakban.
A berlini tűzoltók ottani éjfél után nem sokkal fejezték be a helyszíni mentést, közölte a rendőrség. 45 súlyosan sérült személyt szállítottak a merénylet után azonnal riadókészültségbe helyezett berlini kórházakba. Az áldozatok állampolgárságáról egyelőre nincsenek biztos hírek, de sajtóértesülések szerint több lengyel és magyar is dolgozott abban a vásárban.
Az ügyben hét állami ügyész vezeti a nyomozást, a szövetségi főügyész pedig párhuzamos vizsgálatot indított, közölték a hatóságok. A Breitsheidplatz továbbra is le van zárva a helyszíni nyomozás érdekében.
A berlini rendőrség azt közölte a Twitteren, hogy a tér közelében elfogott gyanúsított esetében még vizsgálódnak. Meg nem nevezett biztonsági forrásokra hivatkozva a Tagesspiegel hírblogja azt írja, az elfogott férfi afganisztáni vagy pakisztáni. A kamion utasa a helyszínen életét vesztette. Az ügy háttere, a támadás lehetséges indoka továbbra is tisztázatlan. A rendőrség gyanúja szerint a teherautót egy lengyel építkezésről lophatták el.
A lengyel sajtó szerint a szállítócég délután négykor elvesztette a kapcsolatot a kamion sofőrjével. Azt gyanítják, hogy a cég sofőrjét megtámadhatták, a teherautót elrabolták – írja a bz-berlin.de portál. Egy lengyel lap szerint a sofőr Olaszországból szállított acélt Berlinbe. A lengyel szállítócég vezetője, Ariel Zurawski egy lengyel tévéadónak tisztázta, hogy a kamiont Olaszországból eredetileg egy ember vezette, mégpedig az unokatestvére, és nem volt utasa – írja a Tagesspiegel.
A hatóságok kiürítették a teret, a sajtót sem engedték a közelbe, önkéntesek pedig információs pontot hoztak létre, ahol az emberek érdeklődhetnek eltűnt szeretteikről, akikről gyanítják, hogy a környéken tartózkodtak a támadáskor.
Késő éjjel a rendőrség gyanús tárgyra bukkant, ezért lezárták a közeli Rankestrassét. Később azt tweetelték, hogy szerencsére csak egy hálózsákról volt szó. A berlini rendőrség végig nagyon profin tudósított az esetről két nyelven, és hasznos információkkal látta el a berlinieket arról, miről milyen telefonszámokon érdeklődhetnek.
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy maradjon otthon, és ne terjesszen pletykákat. Információkért kövessék inkább a berlini rendőrség Twitterét. Ugyanakkor felkérik a lakosságot, akár Twitteren is közöljék a hatóságokkal, ha új információjuk van az esetről. Mindenkit arra kérnek, ne osszanak meg helyszíni videókat az áldozatok és családjaik magánéletének védelme érdekében, a rendőrséghez viszont juttassák el ezen a honlapon keresztül.
Heiko Maas német igazságügyi miniszter a Twitteren fejezte ki részvétét az áldozatok családjainak. A nyomozást a főügyészség veszi át – közölte. A német kormány szóvivője szerint
és folyamatosan kapcsolatban állnak vele.
Európa kész segíteni – üzente Twitteren Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Mélyen megrázta az eset, közölte.
Ijesztőek a Berlinből érkező hírek – közölte megrendülten Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter. „Teljes mértékben szolidaritást vállalunk német barátainkkal” – üzente a Twitteren.
Fokozták a franciaországi karácsonyi vásárok körüli biztonsági óvintézkedéseket is, a rendfenntartókat maximális figyelemre intették – közölte Twitteren Bruno Le Roux, akit mindössze két hete neveztek ki belügyminiszterré. Le Roux épp hétfő délben járt berlini kollégájánál, akivel a terrorizmus elleni közös fellépésről egyeztetett.
A Breitscheid téri karácsonyi vásár bezár, és zárva is marad meghatározatlan ideig – közölte megrendülten a vásár igazgatója, David Eckel a Tagesspiegel riporterével.
A tragédia a Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche melletti téren történt. Berlinben mintegy 60 karácsonyi vásár zajlik az adventi időszakban. A német sajtó korábban figyelmeztetett a terrorveszélyre a karácsonyi vásárokon.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Hamis rendszámot tett egy Belgiumból ellopott autóra egy kolozsvári nő. Levegőzni ment, de eltévedt a sűrű ködben egy férfi.
Hamis rendszámot tett egy Belgiumból ellopott autóra egy kolozsvári nő. Levegőzni ment, de eltévedt a sűrű ködben egy férfi.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.