// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Te jó ég, mennyi tűzeset volt országszerte ezen a hűvös keddi napon! (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Volt dolguk a tűzoltóknak rendesen. Füstös összefoglaló következik!

Azt eddig is tudtuk az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) felméréseiből, hogy a legtöbb tűzeset rendszerint a téli hónapokban történik, de a mai nap folyamán különösen sok ilyen incidensről szóló hírbe futottunk bele.

A Szatmár megyei Komorzánban egy 51 éves férfi szénné égett a saját otthonában, miután a fával telerakott tűzhelye meghibásodott. A családi ház teteje lángba borult, amire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, és menteni próbálták, amit még lehetett.

Szintén ma egy gyulafehérvári gázpalacktöltő állomáson történt robbanás miatt kellett kihívni a tűzoltókat, egy 60 éves és egy 57 éves alkalmazott első- és másodfokú égési sérülésekkel került a helyi sürgősségi kórház intenzív osztályára. Már kiderült, hogy a tüzet egy felrobbant gázpalack okozta, és sokkal de sokkal nagyobb baj is történhetett volna, ha a szerencsétlenség nem épp a tűzoltóság közvetlen szomszédságában történt volna.

Fotó: ISU Alba

Nagyobb baj is történhetett volna Gyulafehérváron, ha a tűzoltók nem szomszédok...

Buzăuban egy újrahasznosítható anyagokkal teli, 1500 négyzetméteres alapterületű raktár gyulladt ki ma délelőtt, a hatalmas füst miatt a lakosságot is értesíteni kellett a Ro-Alert vészhelyzetekre figyelmeztető rendszeren keresztül.

A városban már délelőtt besötétedett a hatalmas füst miatt.

A környéken elterelték a forgalmat is, s a sűrű, bűzös füst még a raktártól 2 kilométerre található városközpontban is átszínezte az eget. Szerencsére senki nem sérült meg, viszont az incidens igen komoly légszennyezést okozott a környéken már az előzetes felmérések alapján is. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozhatta a tüzet.

Iaşi külvárosában ez közkedvelt vendéglő, a La Casa mellette felállított hatalmas sátor gyulladt ki, a füstöt még a megyeszékhely központjában is érezni lehetett. Itt is órákig feladatot kaptak a tűzoltók, és szerencsére ezúttal sem sérült meg senki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro