A múltban számos kísérlet volt mind a székelyek eredetének meghamisításra, mind a magyartól különálló nemzetiségként való meghatározására. Nem váltak be.
Akárcsak a tíz évvel ezelőtti, úgy az előttünk álló népszámlálás alkalmával is arra biztatja a székelyeket a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy vallják magukat magyarnak. Az SZNT álláspontja semmit sem változott a székelyek magyar nemzeti önazonosságáról, ezért ugyanazt a felhívást tették közzé, mint 2011-ben. Ebben a Székelyföld autonómiastatútumára, az SZNT alakuló ülésén elfogadott kiáltványára, továbbá az 1941-ben Marosvásárhelyen megtartott Székely Nagygyűlés határozatára hivatkoznak, melyek
Az SZNT feleleveníti a székelyek eredetének meghamisítására irányuló múltbéli kísérleteket. A román nacionalizmus ideológusai már a két világháború között megfogalmazták azt az igényüket, hogy a székelyeket a népszámlálás során külön nemzetiségként tüntessék fel, ilyen módon törölve Románia térképéről az egy tömbben élő magyar közösséget.
Volt idő, amikor a székelyek román eredetét igyekeztek bizonyítani ugyanezen célból, illetve a trianoni döntés hosszú távú érvényességének biztosítására. 1977-ben Nicolae Ceaușescu próbálta átültetni a népszámlálások gyakorlatába azt a Nicolae Iorga-féle hazug elméletet, miszerint a székelyek nem magyarok. A székelyek hűségesek maradtak: az akkor még több mint 1 700 000 erdélyi magyarból mindössze mintegy ezren vallották magukat székelynek.
– írta Izsák Balázs SZNT-elnök tíz évvel ezelőtt.
Akkori üzenetéhez annyit hozzátett, hogy a székely önazonosság kifejezését szolgálja majd a székely/székelyföldi személyi kártya, mely minden, magát székelynek valló személy számára elérhető lesz. Az összetett informatikai, jogi, műszaki rendszerként meghatározott igazolvány lehetővé teszi, hogy a székelyek számon tartsák és megszervezzék önmagukat, ami az autonómia felé vezető út része.
Az RMSZ alig egy hete indította el Kolozsváron a népszámlálási kampányát, melynek keretében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra biztatta a székelyeket, hogy vallják magukat magyarnak. Heves reakciókat váltott ki, hogy a népszámlálás megszervezéséről szóló, akkor bemutatott tervezetben a magyar etnikai identitáshoz nem társult alkategória, így a székelyek vagy a csángók nem határozhatták volna meg saját identitásukat. A felháborodás nyomás végül Kelemen Hunor jelezte, kérni fogja a két alkategória bevezetését a tervezetben. Az ügyben a Főtér.ro több kérdést is intézett Horváth Anna népszámlálási biztoshoz, de mindeddig nem kaptunk választ ezekre.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.