// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Szilveszterkor adtak vissza egy csomó váradi ingatlant. Papíron

// HIRDETÉS

December 31-ről január 1-re virradóra száznál is több ingatlan került a „visszaszolgáltatott” rubrikába a városban. Igaz, erről az érintettek semmit sem tudnak.

Ingatlanok visszaszolgáltatásával „ünnepelt” a nagyváradi önkormányzat szilveszterkor: az országos tulajdon-visszaszolgáltató hatóság (ANRP) által kért jelentés szerint az Ilie Bolojan polgármester által vezetett hivatal nem kevesebb, mint 155 eljárást zárt le újév első napjára – érzékeltette az iratok keltezéséből adódó komikumot az országos testület csütörtöki közleménye. Az ANRP rámutatott, hogy a Bihar megyei prefektúra által hozzájuk továbbított jelentés alapján az önkormányzatnak 2014. december 31-én 552 lezáratlan ügye volt, 2015. január elsején viszont már csak 397 iratcsomó várt elbírálásra a 2001/10-es számú törvény alapján.

„Gépelési hiba csúszott a jelentésbe, január elseje szerepel január 21. helyett” – érkezett csütörtökön a városháza villámgyors reakciója. A hivatalos közlemény szerint az önkormányzat munkatársai telefonon értekeztek a prefektúrával a bakiról, amelynek javítását tervezték, de a kormányhivatal nem vette figyelembe, és a hibás keltezésű iratot továbbította a fővárosba.

„Komolytalanságról és a profizmus hiányáról árulkodik az ANRP ironikus stílusban megfogalmazott sajtóközleménye. Elfogadhatatlan, hogy egy problémákkal küszködő állami intézmény ilyen »vicces« közleményt fogalmazzon meg, egy olyat, amellyel gúnyt űz egy másik állami intézményből ” – tette hozzá a nagyváradi polgármesteri hivatal.

A közlemény ugyanakkor nem kommentálja az ANRP azon megállapítását, amely szerint a restitúciós problémák nem kizárólag az országos hatóság felelőssége, hanem a helyi önkormányzatoké is.

„A nagyváradi polgármesteri hivatal hozzánk intézett felületes válasza arról tanúskodik, az ország egyes részén még nem értették meg, hogy a 2013/165-os számú törvény hatályba lépésével a visszaszolgáltatások és a kártalanítások új érája kezdődött el, olyan, amely átláthatóságot és tiszteletet biztosít az állampolgároknak” – állapította meg az állami hatóság.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro