// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Szétnyugiztuk magunkat a kastélyban

// HIRDETÉS

Még mindig a Bonchidai Kastélynapokon lehet a legjobban levezetni a kolozsvári fesztiválszezont.

Ha nem lennének a Bonchidai Kastélynapok, ki kellene találni. De szerencsére voltak és vannak. A hétvégén már a 14. Barock dübörgött el szép csendben, illetve családias gyerekzsivajban a romos Bánffy-kastély udvarán. Az idén különösen megerőltető kolozsvári nyári fesztiválszezonnak nem is lehetne jobb zárása. (Tulajdonképpen itt is kezdődött, a TIFF gyereknapjaival.)

A hatalmas udvaron mindennek van hely bőven: a gyerekprogramok nem zavarják a kézműves vásárt, a filmeket az egyre szebb és kényelmesebb istálló hűvösében vetítik, a régiségek vására a kastély mögötti árnyékot élvezi, a lovakat és rajtuk a gyerekeket az udvar tágas, hátsó részében sétáltatják. 

És akkor még nem is beszéltünk a tó körüli nyugiról, illetve a csendes ligetről mögötte. De a legjobb az egészben az, hogy nem zsúfolódnak egymásra mindenféle, egyszerre több helyszínen zajló, esetleg friss agyat igénylő programok. Úgy lehet pihenni, zenét hallgatni, gulyást enni, tollasozni, hogy nem nyomaszt közben az érzés, mi minden másról maradok le.

Az izomlazítást már az odaúttal megkezdtük. A bringás kiruccanás nagy előnye, hogy ott állunk meg, ahol akarunk, úgyhogy szétnéztünk a Bánffy-szomszédságban: a zsuki Kemény-kastély és a válaszúti Bánffy-kastély egyaránt rohad. A Kemény-kastély ráadásul termopan ablakokkal.

A bonchidai kastély udvarán ismét sok más kastély, de az idei kiállítás nem annyira a felújításokat, mint inkább azt feszegeti, ki mihez kezd egy-egy kastéllyal, ha megörökli, gondnokságba veszi, felújítja.

Ad-hoc csoporthoz csapódva megtudtuk, ezeknek a falaknak az alját nemrég erősítették meg. Ha teljesen felújítják, ebbe a szárnyba költöznek vissza a Bánffy-örökösök, akik rendszeresen látogatják a kastélyt. 

Az idei restaurátorképzés eredménye, hogy felújították a konyhaépület hátsó homlokzatát. Amelynek a tornya nem az idő, hanem a talaj miatt süllyedt meg rögtön a felépítése után. A Bánffy-kastély teljes épületegyüttesének rendbehozásához még olyan 7-8 millió euróra lenne szükség.

Még a csendőrök is felszívódtak a csendes tájba: a fiúk a régi fegyvereket vizslatják, a csendőrlány a mütyüröket.

Az egészbe még némi aktivizmus is belefér.

Végre eljutottam két nagyon fontos eseményre, amelyre egyik nyári fesztiválon sem sikerült, bárhogy is igyekeztem: a borkóstolóra és egy laza Péterfy Bori-koncertre. 

Borit két dolog lepte meg nagyon Bonchidán: a koncerthelyszín szépsége és a közönség mérete.

Látványos és jól koreografált koncertet adott a Love Bandjével, de arra nem számított, hogy falunapok méretű hallgatóság előtt tölti az estét. Mi mindenesetre jól szórakoztunk.

Ő itt középen Péterfy Bory legidősebb bonchidai rajongója. A bácsi a koncert zömét egy széken ülve töltötte, és hol fotózta-videózta, hol közvetítette valakinek a koncertet a telefonjával, időnként pedig megmutatta Borinak, mennyire szereti.

Ez a kastélynap is az év egyik legnyugisabbjaként marad meg a zenlékezetemben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro