// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szerdai hírmix: A való élethez igazítják a természettudományok oktatását. Kilenc katona megsérült egy robbanásban Szilágy megyéb

// HIRDETÉS

Továbbá Magyarországon és Romániában volt a legmagasabb az éves infláció szeptemberben az EU-ban.

Végre a való élethez igazítják a tudományok oktatását a középiskolában

Az oktatásügyi minisztérium nemrég közvitára bocsátotta a középiskolai diák profilját, vagyis egy olyan elvárt képességek csomagját, amelyeknek a középiskola elvégzésével a diákoknak ideális esetben meg kell felelniük.

Ennek a profilnak az egyik újdonsága, hogy a matematikát, a természettudományokat és a technológiai diszciplínákat nem elvont tudományként kezeli, hanem elvárja, hogy a diák kritikusan viszonyuljon a tanultakhoz és képes legyen a való élet és a különféle szakmai környezetek elvárásaihoz igazítani és ezeknek megfelelően értelmezni a tanultakat – írja az oktatási kérdésekre szakosodott Edupedu.ro portál. Vagyis hogy lényegében a diákok olyasmit tanuljanak az iskolában, aminek a való életben ténylegesen hasznát veszik.

Az új elvárásokhoz pedig nyilván módosítani kell a tananyagot is. Az új rendszert a tervek szerint a 2025-ben induló 9. osztályokban vezetnék be, tehát a középiskolát akkor kezdő diákok már az új tanterv szerint tanulnának. Ezt a tantervet pedig a most vitára bocsátott diákprofil alapján dolgoznák ki.

A jelenleg is érvényes tananyag pedig inkább az elvont problémafelvetésekre és azok megoldására épül. Ezzel szemben az ígért új rendszerben a diák nem csak például az integrálás szabályait vagy a fizikai képleteket kell megtanulnia, hanem azzal is találkozni fogaz órán, hogy ezeket mire tudja majd használni az életben vagy különböző mesterségekben.

Kilenc katona megsérült egy gránátrobbanásban Szilágy megyében

Baleset történt szerdán a Szilágy megyei Kraszna melletti katonai gyakorlótéren, ahol egy felrobbanó gránát megsebesített kilenc katonát. A védelmi minisztérium közleménye nem tér ki a történtek részleteire, csak annyit ír, hogy a szilágysomlyói 315-ös tüzérzászlóalj gránátvető gyakorlatán egy „incidens” történt, amelynek során egy katona súlyosan, nyolc másik pedig könnyebben megsérült. A lábán súlyosan megsebesült katonát a SMURD helikopterével, a könnyebben megsérülteket mentőkkel szállították a zilahi megyei kórházba.

A kórház közlése szerint a kilenc sebesült életkora 19 és 43 év között van, többségük a lábukon és karjukon sebesült meg, mindannyiuk állapota stabil. A katonai ügyészségi vizsgálatot indított az ügyben.

Magyarországon és Romániában a legmagasabb az infláció az EU-ban

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint az augusztusi 5,9 százalékról szeptemberben jelentősen, 4,9 százalékra csökkent az éves infláció szintje az EU-ban.

A legmagasabb éves infláció Magyarországon volt szeptemberben (12,2 százalék), a második a listán Románia, ahol az augusztusi 9,3 százalékról szeptemberben 9,2 százalékra mérséklődött az infláció.

A lista másik végén Hollandia áll, ott negatív tartományban volt szeptemberben az éves infláció (-0,3 százalék). A második legalacsonyabb szintet Dániában regisztrálták 80,6 százalék), majd következik Belgium 0,7 százalékkal.

A Központi Statisztikai Intézet (INS) korábbi közlése szerint az élelmiszerek szeptemberben 10,36 százalékkal drágultak augusztushoz képest, a nem élelmiszerek esetében a drágulás 6,68 százalékos, a szolgáltatásoknál pedig 12,10 százalékos volt.

A Román Nemzeti Bank előrejelzése szerint az év végén 7,5 százalékos lesz az idei infláció. A jegybank a jövő évre 4,4 százalékra számít.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro