Békés megmozdulást szeretnének idén is március 10-én.
Békés és alkotmányos keretek között szervezik meg idén is a székely szabadság napját Marosvásárhelyen, és a fiatalabb korosztályt is be akarják vonni a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelembe – mutattak rá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletükön.
A marosvásárhelyi megmozdulás kék és arany színekből megrajzolt plakátján egy székely zászlót tartó iskoláskorú gyermek arca látható: a rendezvény idei arculata is azt jelzi, hogy az SZNT mindenképpen nyitni akar a fiatalok felé – hangsúlyozta Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke.
A székelyföldi autonómiatörekvések megjelenítését célzó hagyományos március 10-i megmozdulás szervezői elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt.
Emlékeztettek: a csendőrség a korábbi években is megtette ezt, tavaly viszont – bár nem volt rendbontás – megbírságolta a megmozdulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét „nem engedélyezett rendezvény szervezése, az ezen való részvétel és csendháborítás” miatt.
A bíróság első fokon az eddig tárgyalt csaknem hetven ügy mindegyikében jogtalannak találta és érvénytelenítette a bírságot. Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a csütörtöki sajtóértekezleten megjegyezte: magáért beszél a tény, hogy bár az utóbbi hetek országos kormányellenes megmozdulásai során Marosvásárhelyen is voltak bejelentetlen – spontán útlezárással járó – tüntetések, ezek miatt a csendőrség egyetlen büntetést sem szabott ki.
Gazda Zoltán elmondta: idén is három része lesz a székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvényének: a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után a résztvevők a Maros megyei prefektusi hivatal elé vonulnak, ahol a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványt adnak át a kormány helyi képviselőjének. A megemlékezés és tüntetés után a marosvásárhelyi Kultúrpalotában kerül sor arra az ünnepségre, amelyen átveszik az SZNT Gábor Áron-díját annak az európai parlamenti képviselettel rendelkező Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a képviselői, amely kiállt a tavaly megbírságolt szervezők mellett, és magyarázatot kért az eljárásra a román belügyminisztériumtól.
A székely szabadság napján – a marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett – csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás – közölték az SZNT vezetői.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.