// 2026. november 7., szombat // Rezso

Százméteres zuhanás után halt meg egy túrázó a hegyekben, néhány „szerencsésebb” kirándulót órákig kellett keresni

// HIRDETÉS

Ismét áldozatot szedett a hegy, sokan indulnak felelőtlenül túrázni.

Újabb tragédia történt a hegyekben a hétvégén: egy 26 éves férfi lelte halálát a Retyezát-hegységben, miután elszakadt társaitól.

A csoport még szombaton indult túrázni, a férfi pedig egyszer csak eltűnt szem elől.

Társai egy idő után értesítették a hatóságokat az eltűnéséről, a hegyimentők pedig a keresésére indultak.

A meredek terepen azonban csak lassan haladtak, és szombaton nem is bukkantak a nyomára.

Vasárnap aztán folytatták a keresését, és délutánra rá is bukkantak a holttestére.

Mint kiderült, a férfi

megcsúszott egy jeges felületen, és száz métert zuhant.

Esélye sem volt arra, hogy élve megússza a balesetet.

Holttestét helikopterrel hozták le a hegyről.

Szerencsésebbek voltak azok a túrázók, akik „csak” eltévedtek vasárnap délután a Krassó-Szörény megyei Ferencfalva közelében.

Az öt turista a hatóságokhoz fordult, miután rájöttek, hogy egyedül nem találják meg a visszautat. A hegyi csendőrök

a nehéz terepen öt órán keresztül kutattak utánuk, míg végre a nyomukra bukkantak.

A túrázóknak nem volt szükségük orvosi ellátásra, csupán kimerültségre és kiszáradásra panaszkodtak.

A hegyimentők nem győzik ismételni, hogy a hegy – főleg ilyenkor, amikor a magasabb fekvésű régiókban már le is havazott – nem játék, ezért aki ott szeretne túrázni, alaposan készüljön fel, öltözzön fel megfelelően, és legyen nála túrafelszerelés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro