// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor

Szatmár kora újkori várának maradványaira bukkantak

// HIRDETÉS

Eddig csak sejtették, hogy merre húzódhatott az erődítmény, de a régészek már a vár mindennapi életére vonatkozó leleteket is találtak.

Szatmárnémeti régi főteréhez közel, a Székesegyház mögött, hosszú évek óta elhagyatottan áll egy beépítetlen terület. Egykoron Nyári Színház működött itt, majd megszűnése után újabb hosszú évek teltek el, mely idő alatt az épületmaradványokat lebontották, illetve szétlopkodták.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye 2007-ben igényelte vissza a területet, azóta több ötlet is felmerült a hasznosítására. Mivel stratégiai szempontból kedvező helyen fekszik, az előző városvezetés parkolót szeretett volna itt kialakítani, de ebbe nem egyezett bele az egyházmegye papi szenátusa. Majd egy pályázat révén sikerült pénzt szerezni a Székesegyház környezete rendezésére, és egy vallási/világi rendezvényeknek otthont adó központ felépítésére, így idén februárban a Szatmár Megyei Múzeum régészei hozzáláthattak a terület előzetes régészeti feltárásához.

Ahogy a helyi sajtó is beszámolt, eleinte tizenkilencedik századi polgári házak alapozásai, pince-maradványai kerültek elő, de sejteni lehetett, hogy az újkori vár részletei is felszínre kerülnek.

Szatmár városában a történészek szerint három vár is állhatott:

  • egy Árpád-kori ispánsági központ, melynek helye ismeretlen, csak írásos említésekből tudjuk, hogy létezett;
  • egy Mátyás király által építtetett királyi castellum, mely 1460 körül létezett;
  • és egy 16. század második felében épített végvár, mely egy ötbástyás erődítmény lehetett, és a törökök ellen emelt végvárvonal legkeletibb pontja volt.

Ez utóbbi maradványaira bukkantak rá az idén elkezdődött régészeti feltárások keretében a régészek, akik a szakirodalom és az egykori kataszteri térkép alapján eddig is sejtették, hogy a történelmi városrész alatt megtalálhatóak a várromok, de a beépítettség nem tette mindeddig lehetővé a kutatásokat, tudtuk meg  Szőcs Péter régésztől, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatójától.

A volt Nyári Színház helyén zajló előzetes régészeti feltárás során a kora újkori vár egyik bástyájának alapozását tárták fel, de olyan leleteket is találtak, melyek a vár mindennapi életére világítanak rá, például kályhacsempék, edények, használati tárgyak törmelékét. A leletek szerint az ágyúzás kivédésére szolgáló erődítmény fából készült cölöpökből, fonott vesszőből és döngölt földből készült, mint ahogyan a korabeli alföldi várak többsége. 

Szőcs Péter korábbi tanulmánya szerint a vár fennállásáig, a 18. század első évtizedéig, többnyire királyi, de közben hosszabb-rövidebb időszakokban erdélyi fennhatóság alatt állt. Stratégiai fontosságát a törökök előrehatolása és Magyarország ebből közvetkező három részre szakadása adta. Amint ezek az okok megszűntek, Szatmár jelentősége is elveszett, és a legtöbb végvárhoz hasonlóan, de a jelentősebbekkel – például az aradi, a váradi vagy a gyulafehérvári várakkal – ellentétben, lebontották. Helye a 18. század során beépült, létére mára már semmilyen földfelszíni jelenség nem utalt.

A címlapfotó a Satmareanul.net portálról származik, mely további felvételeket is közöl. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.