// 2026. szeptember 1., kedd // Egyed, Egon

Szatmár fogadhatja be a kolozsvári szemetet

// HIRDETÉS

Lévén hogy a kincses város szeméttelepe megtelt.

Szatmár megye segítheti ki a szeméttárolási gondokkal küszködő Kolozsvárt: a megyei önkormányzat kedd délután dönt arról, megengedi-e, hogy ideiglenesen a Partiumba szállítsák a Kolozs megyei hulladékot – tájékoztatta a Krónikát Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés alelnöke. Az elöljáró elmondta: hétfőn a Szatmár megyei önkormányzati képviselőkkel tárgyalt erről, és szinte valamennyi frakciótól ígéretet kapott arra, hogy megszavazzák a segítséget.

Eközben a helyi román sajtó arról cikkezett, hogy egymásra hárítják a felelősséget a kolozsvári szeméttározás ügyében a különböző hivatalok, intézmények képviselői. Mircea Avram, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó közterület-fenntartó vállalat igazgatója elmondta: az erdőfeleki közgyűlés arról döntött a megyei önkormányzattal közösen, hogy megbíznak egy-egy értékbecslőt, akik majd közösen értékelik fel az új, ideiglenes tározót.

Ehhez képest nem született meg a közös jelentés, mindkét intézmény a saját változatát készítette el. Avram szerint a megyei önkormányzat nem tartotta be a megállapodást.

Mint kifejtette, arra hivatkozva nem hajlandóak fizetni az erdőfelekieknek, hogy a megyei hulladékfeldolgozó uniós pénzekből épült, a közösségi szabályozás pedig nem teszi lehetővé, hogy megvásárolják az ideiglenes tározó telkét.

A megyei önkormányzat ugyanakkor közleményt adott ki az ügyben, amelyben azt állítják, a feleki közgyűlés nem volt hajlandó együttműködni abban, hogy megnyissák a szeméttározót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök
Székelyhon

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök

Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.

// még több főtér.ro