// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szakadni akarnak az ukrán megyék. De csak ők

// HIRDETÉS

Donyeck megye már népköztársasággá kiáltotta ki magát, Luhanszk is szakadna. Kijev terroristákat emleget, Románia elítéli, az oroszok egyelőre hallgatnak.

A szavazók 94-98 százaléka a kelet-ukrajnai Luhanszk megye függetlensége mellett döntött – közölte a szakadárok által egyoldalúan kikiáltott „luhanszki népköztársaság” választási bizottságának elnöke az Unian hírügynökség hétfői jelentése szerint.

Luhanszkban várják még a szavazatokat azokról területekről, ahol a kijevi vezetés által felállított Nemzeti Gárda tevékenysége nehezítette a szavazást. A részvételi arány 81 százalékos volt.

Máris kikiáltották

Roman Ljahin, a szakadárok által donyecki népköztársaságnak kikiáltott Donyeck megye választási bizottságának elnöke vasárnap este  az előzetes eredményeket ismertető sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a választópolgárok 89,07 százaléka adta voksát a terület függetlenségére, míg 10,19 százalékuk ellene szavazott. Ljahin szerint a részvételi arány náluk 74,87 százalékos volt.

A kijevi vezetés és több külföldi ország közölte, nem ismeri el a kelet-ukrajnai úgynevezett népszavazások eredményét.

Ropogtak közben a fegyverek

A népszavazások és provokációk mögött „orosz követelményeknek megfelelően felfegyverzett és kiképzett” terrorista bűncsoportok állnak - közölte hétfő hajnalban az ukrán külügyminisztérium.

A tárca leszögezte, hogy a „Krem által szervezett és pénzelt” népszavazások jogilag semmisek, ennek a „bűnös bohózatnak” a szervezői tudatosan megsértették Ukrajna alkotmányát és törvényeit, és figyelmen kívül hagyták Kijev és a nemzetközi közösség felhívásait.

A népszavazással egy időben ukránbarát erők és szakadárok közötti fegyveres összecsapást történt Krasznoarmijszk településen, és két ember meghalt. Olyan hírek láttak napvilágot, hogy a fegyveres szakadárokra vérdíjat kitűző Ihor Kolomojszkij milliárdos üzletember által verbuvált Dnyipro nevű zászlóalj zavarta meg a népszavazást.

Az ukrán belügyminisztérium azonban hétfőre virradóra cáfolt, hogy a különlegesen kiképezett katonákból álló, a belügyi csapatokhoz tartozó zászlóalj részt vett volna az ottani eseményekben. A tárca szerint az alakulat nem hagyta el a Dnyipropetrovszki megye területét.

Oroszország két ürügyet is teremtett arra, 

hogy csapatai behatoljanak Ukrajnába – vélte Dmitro Timcsuk ukrán katonapolitikai szakértő, újságíró, az Információs Ellenállás nevű szervezet koordinátora. A szervezet honlapján megjelent interjúban – amelyet az Obozrevatyel című ukrán hírportál ismertetett – Timcsuk kifejtette: Moszkva az úgynevezett népszavazás ürügyén, illetve „békefenntartóként” is beavatkozhat.

A szakértő szerint Oroszország hivatkozhat arra, hogy a vasárnapi népszavazás eredménye szerint a kelet-ukrajnai megyék lakosai nem akarnak az egységes Ukrajnához tartozni, és „meg kell védeni” a döntésüket, nem engedve, hogy Kijev erővel Ukrajnán belül tartsa a Donyeck-medencét.

A második forgatókönyv szerint Moszkva „polgárháborúnak” minősítheti a kelet-ukrajnai eseményeket, és előkészítheti a „békefenntartói" bevonulását. „Természetesen, megmentve »honfitársait és a baráti népet a véres kijevi juntától«” – fogalmazott Dmitro Timcsuk.

Románia elítéli

A román külügyminisztérium törvénytelennek tartja és elítéli a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék önállóságáról vasárnap rendezett népszavazásokat, és Oroszországot is felszólítja, hogy ne ismerje el azok eredményét.

Bukarest kiáll Ukrajna területi épsége és szuverenitása megőrzéséért, amelyeket a térség biztonsága és stabilitása alapfeltételeinek tekint, ugyanakkor aggasztják a szakadár törekvések, amelyek megítélése szerint elhúzódó „konfliktusívet” rajzolnak ki a Fekete-tenger térségében, súlyos biztonsági kockázatot idézve elő.

Románia egyébként még Koszovó függetlenedését sem ismerte el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro