// 2025. január 11., szombat // Ágota
európai parlament

Szabálytalanul egyengethette bizalmasai karrierjét Schulz

// HIRDETÉS

Most, hogy német kancellár lenne, napvilágra kerülnek a volt EP-elnök viselt dolgai.

Hatáskörét túllépve és szabályokon átlépve egyengette bizalmasai karrierjét az Európai Parlament (EP) elnökeként Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje és jövendő elnöke - írta hétvégi számában a Der Spiegel című német hírmagazin. Az EP szerint nem történt szabálysértés.

A Der Spiegel belső parlamenti dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a baloldali politikus nemcsak kancellárjelölti kampányának vezetője, Markus Engels pályafutását segítette kétes módon, hanem EP-elnöki kabinetje négy további tagjának előmeneteléről is igyekezett gondoskodni, nemigen törődve a szokásokkal és a személyzeti szabályzattal.

Tavaly októberben önhatalmúlag kezdeményezte a négy munkatárs előléptetését, és azon kívül, hogy jól fizetett osztályvezetői posztra helyezzék őket, azt is el akarta érni, hogy vezető tisztségben eltöltött szolgálati időként számolják el nekik azt az időszakot, amelyben mellette dolgoztak.

A lap szerint az EP-ben nehezen tudták feltartóztatni az elnök törekvését, és nem is teljesen, hiszen Markus Engels esetében Martin Schulz keresztül tudta vinni elképzelését. Engels 2012-től Schulz közbenjárására az EP berlini tájékoztatási irodájában kapott munkát, méghozzá olyan szerződéssel, amelynek alapján Brüsszelben volt a munkahelye. Az úgynevezett hosszú távú kiküldetés révén Engels

a fizetése 16 százalékának megfelelő külszolgálati pótlékhoz jutott, és csak 2012-ben több mint 16 ezer euró értékben számolt el útiköltséget, pedig szinte mindig Berlinben volt.

Az EP sajtóosztálya német hírportálokon idézett közleményében azt írta, hogy a parlamentnek „nincs tudomása munkatársak szabályellenes áthelyezéséről vagy előléptetéséről".

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapnak az EP egy szóvivője azt mondta, hogy azért alkalmazták a hosszú távú kiküldetés formáját, mert takarékosabb megoldás volt, mint nagy számú Brüsszel-Berlin szolgálati utat finanszírozni.

Az EP költségvetési ellenőrző bizottságának (CONT) elnöke, Ingeborg Grässle ezt másként látja. Szerinte az eset azt jelenti, hogy Martin Schulz hosszú távú kiküldetéshez, vagyis 16 százalékos adómentes pótlékhoz és napidíjhoz juttatta egy munkatársát, akinek elő sem kellett vennie a bőröndjét, mert továbbra is berlini otthonában lakhatott. „A szabályokat nem ilyen esetekre alkották" - állapította meg Ingeborg Grässle, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

A Der Spiegel felidézte, hogy a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) készített egy „Schulz-dossziét" a volt EP-elnök kifogásolható ügyeiről. Azonban Markus Engels és az elnöki kabinet további négy tagjának támogatását nem politikai vetélytársak kifogásolják, hanem az EP-ben dolgozó hivatalnokok, olyan bürokraták, akikre nem jellemző a politikai sárdobálás - tette hozzá a Der Spiegel.

A CDU/CSU egyelőre nem teregette ki a dosszié tartalmát, így csak néhány részlet ismert, köztük az, hogy Martin Schulz kedvenc strasbourgi vendéglője egy előkelő, drága étterem. Sajtóértesülések szerint a CDU elnökségében nem örülnek annak, hogy kiszivárogtak részletek, és ugyan még nem döntötték el, hogy miként reagáljanak az SPD támogatottságának lendületes emelkedésére, de arról már határoztak, hogy kerülik a személyeskedést a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában, így például

nem hozzák szóba Martin Schulz fiatalkori alkoholbetegségét, és azt sem, hogy nem tett érettségi vizsgát.

A CSU szerint sem ilyen ügyekkel kell foglalkozni. Az SPD-s jelölt politikáját kell támadni, és nem a személyét - húzta alá Horst Seehofer CSU-elnök, bajor miniszterelnök a Der Spiegelnek nyilatkozva. Megjegyezte: „ugyan kinek használna, ha arról beszélnénk, hogy melyik vendéglőbe járt Martin Schulz".

Hozzátette: a politika tartalmi kérdéseire összpontosító kampányt kell folytatni, mert így „a széleken lévő pártok gyengülnek és a néppártok nyernek".

A FAS kommentárja szerint Martin Schulz a Der Spiegel leleplezései miatt első alkalommal kényszerül védekezésre, és az EP-ből kikerült dokumentumok rendkívül veszélyesek számára, mert felvetik azt a kérdést, hogy miként kérhet támogatást egy politikus a - Martin Schulz visszatérő fordulata szerint - „keményen dolgozó és szabálykövető emberektől", ha ő maga megsérti a szabályokat, és hogyan léphet fel a politikai elitben bekövetkező változás reményének képviselőjeként, ha ő maga is protezsálja kegyeltjeit.

A Martin Schulz körüli médiafelhajtás és a felmérési eredmények nagy lendületet adtak az SPD-s jelöltnek, „de mélyre zuhanhat, aki magasra száll" - tette hozzá a FAS.

Azonban a lap szerint az EP-elnökség idejéből származó ügyek nem alkalmasak arra, hogy botrányt okozzanak, a többi között azért, mert az iratokból kiderül, hogy az EP igazgatása ellenállt az elnök törekvéseinek, és azért sem, mert amikor a CDU-s

Hans-Gert Pöttering volt az EP elnöke, az uniópártok embereivel kivételeztek.

Martin Schulz január vége óta az SPD kancellárjelöltje. Színre lépése óta pártjának országos választói támogatottsága a 20-23 százalék közötti sávból 30 százalék fölé emelkedett. Egy vasárnap ismertetett felmérés szerint már meg is előzte a CDU/CSU-t; az Emnid adatai szerint az SPD 33 százalékon áll, ami a kutatóintézet vizsgálataiban példátlan mértékű, 12 százalékpontos emelkedés az egy hónappal korábbihoz képest, míg az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép pártszövetség 5 százalékponttal 32 százalékra gyengült.
 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet
Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó
Székelyhon

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó

Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.

// még több főtér.ro
Boldog(abb) új évet mindenkinek!
2024. december 31., kedd

Boldog(abb) új évet mindenkinek!

A Főtér szerkesztősége szeretetben, jóságban és szépségben gazdag új évet kíván minden kedves olvasónak!

Boldog(abb) új évet mindenkinek!
2024. december 31., kedd

Boldog(abb) új évet mindenkinek!

A Főtér szerkesztősége szeretetben, jóságban és szépségben gazdag új évet kíván minden kedves olvasónak!

Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS