// 2026. szeptember 1., kedd // Egyed, Egon

Szabadlábon védekezhet Csíkszereda lemondott polgármestere

// HIRDETÉS

A korrupcióval megvádolt Ráduly a Szekuritáté módszereihez hasonlította az ellene zajló eljárást. Mit nyilatkoztak az ügyben RMDSZ és az EMNP politikusai?

Szabadlábon védekezhet a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai ellen Ráduly Róbert, Csíkszereda lemondott polgármestere – döntött a Hargita megyei törvényszék csütörtökön. A honlapján elérhető végzés szerint, a törvényszék 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester ügyében. A végzés még nem jogerős, fellebbezhetnek ellene a felek.

A hivatali visszaéléssel vádolt csíkszeredai elöljárók büntetőperében

sértett félként szerepel a Hargita és Kovászna Ortodox Püspöksége is.

A püspökség perbeli minősége azzal a vádponttal hozható összefüggésbe, hogy a polgármester a műemlékvédelmi szempontok mellőzésével állított ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épülete felújítására. A Sapientia épülete ugyan nem műemlék, de a szomszédságában áll egy 1930-ban épített görög-katolikus kis templom, melyet jelenleg az ortodox egyház használ.

Ráduly Róbert és Szőke Domokos ellen szerdán emelt vádat a DNA, Ráduly ugyanazon a napon lemondott polgármesteri tisztségéről. A Hargita népe napilapban csütörtökön közölt lemondólevelében ártatlannak vallotta magát, de becsületbeli ügynek tartotta a lemondást. „Ráduly Róbertet meg lehet, és amint azt az utóbbi hetek, hónapok eseményei mutatják, meg kell hurcolni elveiért és kiállásaiért, Csíkszeredát és annak polgármesterét azonban nem. (…) Azzal a meggyőződéssel búcsúzom, hogy a felelősen gondolkodó polgároknak köszönhetően a szekusvilágnak is vége lesz egyszer” – utalt arra, hogy

az ellene folyó eljárást a Securitate kommunista politikai rendőrség eljárásaival rokonítja.

Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati tanácsa csütörtökön közleményben ítélte el a Ráduly Róbert és Szőke Domokos „több hónapja tartó meghurcoltatását”. A tanács meggyőződését fejezte ki, hogy „Ráduly Róbert félreállításával, Székelyföld egy kiváló polgármesterrel és közösségi vezetővel lett szegényebb”.

Közleményt adott ki az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezete is, melyben üdvözölték, hogy Ráduly „becsületbeli” motivációval lemondott polgármesteri tisztségéről.  Külön kiemelték, hogy a volt polgármestert megilleti az ártatlanság vélelme, példája követendő más korrupcióval megvádolt politikus előtt.

Fotó: MTI/Veres Nándor

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?
Főtér

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

// még több főtér.ro