// 2025. június 19., csütörtök // Gyárfás

Szabadlábon várhatja Mezei a korrupciós nyomozás eredményét

// HIRDETÉS

Viszont bírósági felügyelet alá helyezték, ami azt jelenti, hogy tilos elhagynia a lakhelyét.

A DNA kezdeményezte a hétfőn este korrupció gyanúja miatt őrizetbe vett gyergyószentmiklósi polgármester, Mezei János 30 napos előzetes letartóztatását, a Marosvásárhelyi Táblabíróság azonban kedd este elutasította ezt, mindössze 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el a polgármester esetében. A bírósági felügyelet a román büntetőjogban a lakhely (település) elhagyásának és megváltoztatásának tilalmát, bírósági engedélyhez kötését jelenti, valamint azt, hogy a gyanúsítottnak időről-időre jelentkeznie kell a bíróságon vagy a rendőrségen.

Mezeit hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyészség honlapján kedden közzétett tájékoztatás szerint Mezei János 2013-ban polgármesteri minőségében egy olyan 400 négyzetméteres – a Gyilkos-tó partján álló - telek eladásáról kötött adásvételi szerződést egy céggel, amely nem volt eladható. A telek ugyanis a város apportját képezte a Budapest V. kerületével közösen létrehozott Monturist Kft.-ben.

Az ügyészség szerint a polgármester január 17-én felszólította a Monturist Kft. igazgatóját, hogy két napon belül nyújtsa be a lemondását. Azzal fenyegette meg az igazgatót, hogy – amennyiben nem mond le tisztségéről – olyan információkat hoz nyilvánosságra róla, amelyek ellehetetlenítik gyergyószentmiklósi létét. A fenyegetéssel – az ügyészség álláspontja szerint – a polgármester azt akarta elérni, hogy az igazgató álljon el a Monturist Kft. vagyonának visszaszerzését célzó jogi lépésektől.

A Monturist Kft.-t 1996-ban hozta létre Budapest V. kerületének és Gyergyószentmiklósnak az önkormányzata a gyilkos-tói üdülőtelep idegenforgalmának a fellendítésére. A székelyföldi város a gyilkos-tói telkeivel és ingatlanaival lépett be a cégbe, amelyben 48 százalékos részesedéssel rendelkezett. Egy évvel ezelőtt Mezei János polgármester megállapította, hogy a Monturist semmilyen hasznot nem hoz a városnak, és kísérletet tett arra, hogy visszavegye a cégtől a gyilkos-tói ingatlanokat, de terve meghiúsult.

A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott Mezei János 2008 óta polgármestere a 86 százalékban magyarok által lakott, 17 700 lakosú Gyergyószentmiklósnak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nemzetkarakterológiai felkiáltás: „Hogy égetne el a tűz, de porig, te rohadék!”

Szántai János

Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Fall Sándor

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Belgica-expedíció tagja voltam az Erdélyi Történeti Múzeumban

Sólyom István

Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.

Mennybe ment a román black metál Kolozsváron

Sánta Miriám

A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix
Főtér

Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix

Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
Krónika

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company
Főtér

Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company

A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel
Székelyhon

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel

Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
Krónika

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében
Székelyhon

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében

Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.

// még több főtér.ro