// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Sosem haltak még meg egy nap alatt annyian, mint a keddi járványjelentés szerint

// HIRDETÉS

Minden egyéb szám szépen elkezdett csökkenni, így hamarosan túl lehetünk a harmadik hullám nehezén, de a kórházakban még mindig nagyon súlyos állapotok uralkodnak.

2931 új fertőzést regisztráltak az elmúlt 24 órában 23 812 PCR- és 12 358 antigén teszt elvégzése után; a pozitivitási ráta az utóbbi időben megszokott 10%-hoz képest kisebb: 8,11%.

Ha megnézzük a grafikont, láthatjuk, hogy szép egyenletesen csökken a napi esetszám: a harmadik hullám csúcsa láthatóan négy héttel ezelőtt volt, akkor a legnagyobb értékek 6600 körül alakultak, majd a szigorítások meghozták a várt hatást, hiszen azóta hétről hétre csökkennek ezek a számok, most már 3000 körüli értékeknél tartunk.

Rémítő viszont az elmúlt nap során elhunytak száma: 237-en vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben, ami abszolút rekordnak számít a járvány kezdete óta.

Ez még az utóbbi időszakhoz képest is nagy ugrásnak számít, és pontosan jelzi, mennyire leterhelt az egészségügyi rendszer, és hogy milyen sokan produkálják a betegség súlyos formáit a harmadik hullámban.

Lassan-lassan azonban mintha elkezdett volna csökkenni az intenzív osztályon ápoltak száma, bár még mindig nagyon sokan, jelenleg 1432-en vannak kritikus állapotban.

Ha ez a csökkenés folytatódik, akkor az azt jelenti, hogy már látjuk a fényt az alagút végén, hamarosan kicsit normalizálódhat a helyzet a leterhelt Covid-kórházakban.

Ebben a pillanatban 12 113 embert ápolnak kórházban, további 46 551 igazolt fertőzött lábadozik otthoni, 11 837 pedig intézményes karanténban – szerencsére ezek a számok is csökkennek az utóbbi időben.

A lakosságarányos fertőzöttségi ráták is biztatóan csökkennek, már Ilfov megyében is 5 alatt van ez a szám.

A fővárosban 500, Kolozs megyében 192, Bihar megyében 137, Temes megyében pedig 101 új fertőzöttet regisztráltak tegnap óta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro