// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kolozsvár

Sophia Loren a TIFF sztárvendége

A legendás színésznő először látogat Romániába.

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) indító sajtótájékoztatóján még Tudor Giurgiu és Mihai Chirilov nem tudták megmondani, ki az idei fesztivál díszvendége (sőt azt sem, hogy lesz-e ilyen egyáltalán), egy friss közleményből azonban kiderül: az idei nemzetközi életműdíjjal Sophia Lorent tüntetik ki.

A szervezői közlemény szerint a díva először jön Romániába, hogy átvegye a TIFF életműdíját. Az elismerést a szemle zárógáláján, június 4-én adják majd át, a kolozsvári Nemzeti Színházban. Egy nappal korábban pedig Sophia Loren egyik – egyelőre meg nem nevezett – filmjének díszvetítésén vesz részt a Diákművelődési Házban.

Tudor Giurgiu fesztiváligazgató elmondta: régi terve, hogy Sophia Lorent elhozzák a TIFF-re, és örül, hogy végre sikerül. „Sophia Loren nemzedékek bálványa” – nyilatkozta Giurgiu, aki emlékeztetett rá, hogy a TIFF eddig is olyan kiváló színésznők munkásságát honorálta, mint Claudia Cardinale, Anne Girardot, Vanessa Redgrave, Catherine Deneuve vagy Geraldine Chaplin.

Sophia Loren
1934-ben született Rómában, többszörös Oscar- és Aranyglóbusz-díjas színésznő, minden idők egyik legnagyobb filmsztárja, az 50-70-es évek egyik szexszimbóluma. Közel száz filmben játszott, olyan rendezőkkel dolgozott, mint Vittorio De Sica, George Cukor, Charlie Chaplin, Mario Monicelli vagy Robert Altman. Többek közt az Egy asszony meg a lánya, a Tegnap, ma, holnap, a Házasság olasz módra, az Egy különleges nap, az El Cid, A Cassandra-átjáró vagy A Római Birodalom bukása című filmekben alakított emlékezeteset.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro