Reszkessetek, állatkínzók!
Tényleg nem hagyta magát Marcel Vela belügyminiszter, és keresztülverte a kormányon azt a témát, amely így, a koronavírus-járvány közepette tényleg elengedhetetlen egy magára valamit is adó ország számára: megszületett a végső kormánydöntés az állatrendőrség létrehozásáról.
A miniszter büszkén jelentette be, hogy a szerda este elfogadott rendelet értelmében az állatrendőrségnek 488 tagja lesz, emellett 88 állatorvos is az állományhoz tartozik majd.
De ez még semmi: saját gépjárműparkot is kap, hogy négy keréken eredhessen a galád macskaabuzátorok és aranyhalkínzók nyomába.
Vagy, ahogy Vela fogalmazott, hogy „megmenthessenek egy ártatlan lelket”.
Az állatrendőrség természetesen az ország összes megyéjében működik majd.
Persze még nem holnaptól, hatvan napon belül hozzák létre az intézményt.
A létrehozásáról szóló törvényről egyébként állatvédő civil szervezetek képviselőinek a bevonásával dolgozták ki.
A rendelet rögzíti, milyen körülmények között állapíthatja meg egy rendőr, hogy egy állat veszélyben van, és dönthet arról, hogy biztonságba kell helyezni.
Eszerint egy állat akkor van veszélyben, ha szándékosan megsebesítik vagy kínozzák, állatviadalokon használják, lőgyakorlaton célpontként szerepelnek, ha szándékosan agresszívvá nevelik őket, vagy ha felügyelet nélkül tartózkodnak a közutakon.
A rendelet értelmében a megyei önkormányzatoknak kell majd létrehozniuk azokat a menhelyeket, ahova a rendőrök a bántalmazott állatokat vihetik.
A rendőrök a lakás tulajdonosának beleegyezése nélkül behatolhatnak abba az ingatlanba, ahol értesüléseik szerint veszélyeztetett állat tartózkodik.
Egyúttal a rendőri beavatkozásról fénykép- vagy videófelvétel is készülhet, ugyancsak az állat tulajdonosának beleegyezése nélkül.
Úgyhogy figyelem! Mindenki bánjon kesztyűs kézzel állataival, a kutyát sétáltassa, a macskát etesse, a tengerimalac ketrecében pedig rendszeresen cserélje a fűrészport.
Különben jön az állatkommandó.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.