// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Semleges állásponton maradnak a kisebbségek

// HIRDETÉS

Parlamenti csoportjuk tagjai saját belátásuk szerint szavaznak.

A kisebbségek parlamenti csoportja részt vesz a bizalmatlansági indítvány vitáján, és mindenki saját belátása szerint szavazhat, jelentette be hétfőn a csoport vezetője, Varujan Pambuccian.

„Mi elsősorban abból indultunk ki, hogy ez egyáltalán nem a mi harcunk. A Szociáldemokrata Párton (PSD) belül harcol két csoportosulás, és ez persze kiterjed az egész politikai életre. Nem mi alakítottuk ki a konfliktust, nem járultunk hozzá. Ennek értelmében a csoport úgy döntött, hogy mindenki saját belátása szerint szavazhat” – nyilatkozta Pambuccian. Pambuccian azt is elmondta, hogy senki nem fogja tudni, miként szavaztak a kollégái, hogy a csoport legyen „védett”.

A kisebbségek csoportjának vezetője azt is elmondta, hogy Liviu Dragnea, Victor Ponta és Kelemen Hunor is felhívta telefonon, azonban ők úgy döntöttek, hogy a csoportból mindenki saját belátása szerint szavazhasson, hiszen ez a legsemlegesebb hozzáállás. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro