Nem azt a fizetést kapják, amiben megegyeztek, nem kapnak ételt és még irataikat is csak pénzért kapják vissza.
Pár héttel ezelőtt még arról volt szó, hogy a német mezőgazdaság nem vészeli túl a koronavírus-járványt a román idénymunkások nélkül, ugyanis nincs ki dolgozzon a földeken, a termés egyszerűen rájuk rohad. Miután a legmagasabb szinteken egyeztettek a döntéshozók, Románia pedig útnak eresztette az idénymunkásokat, most egyre több hír szól arról, hogy a német mezőgazdaság román megmentőivel nem egészen úgy bánnak, ahogyan az elvárható volt. Rengeteg panasz érkezik az illetékes jogvédő egyesülethez, de sokan a Facebook nyilvánosságát használják ki, hogy felhívják a figyelmet az őket ért jogtalanságokra. Ilyen egy Fehér megyei nő videóbejegyzése is, mely azt örökíti meg, hogy hogyan vitatkoznak a német gazda képviselőjével, egy szintén románul beszélő nővel arról, hogy nem azt a pénzt kapják, amiben eredetileg megegyeztek.
A spárgafarmon huszonkilencen dolgoznak (bár ez nem teljesen egyértelmű), mindannyian Romániából érkeztek. A megállapodás az volt, hogy alkalmazójuk 13,30 euró órabért fizet nekik, bérükből pedig utólagosan levonják a szállás és az étkezés díját. Alig rendezkedtek be a munkások, mire kiderült, hogy valójában 0,65 eurót kapnak egy kiló leszedett spárgáért. A baj az, hogy nincs annyi spárga, hogy megérje nekik ennyiért dolgozni, az egyik megszólaló szerint fél nap alatt mindössze egy láda spárgát szedett le.
A munkások érthető módon felháborodtak azon, hogy menet közben, önkényesen megváltoztatták a munkadíjakat, ezért beszüntették a munkát. Válaszlépésként a német gazda bejelentette, hogy nem biztosítja a továbbiakban az étkeztetésüket, és ha vissza akarják kapni az irataikat, akkor fizessenek 300 eurót. Fejenként ugyanis – a gazda számításai szerint – ennyibe került a Németországba való szállítás, illetve a szállás.
A helyzetet súlyosbítja, hogy ha a munkások nem fognak dolgozni, akkor nem kapnak ételt, de nem is hagyhatják el a szálláshelyüket, mert a járvány miatt izolációban kell maradjanak. A bejegyzésben a nő segítséget kér, hogy mihamarabb hazaszállítsák őket. Egy másik poszt pedig arra figyelmeztet, hogy aki teheti, inkább maradjon otthon, nem menjen Németországba spárgát szedni.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.