// 2026. november 4., szerda // Károly

Sajátos építési mód Szebenben: a második félbehagyott középületet bontják le, mert rosszul fogtak neki

// HIRDETÉS

Kőmíves Kelemenék elég sok bosszúságot okoznak a környék lakóinak, akik végignézhették az elejétől fogva elbaltázott építkezést, és most első sorból élvezhetik a bontással járó ramazúrit is.

A jól végzett munka országában gyakran előfordul, hogy nem úgy sikerül egy beruházás, ahogy azt papíron eltervezték, de az, hogy ugyanabban a városban pár év alatt kétszer is bontani kelljen az alig elkészült, közfunkciót ellátó létesítményt, jelez valamiféle zavart az erőben.

A sajátos építési módszert már a városi stadion bővítésekor kipróbálták: két évvel a hét millió lej közpénzből elvégzett munkálatok bevégzése után le kellett bontani a még garancia alatt lévő lelátót. Az önkormányzat akkor azzal védekezett, hogy a kormány megváltoztatta a földrengésállóságról szóló szabványt, a terveket pedig még az új normatíva elfogadása előtt készítették.

Legutóbb a Nicolae Iorga Gimnázium körüli építkezésen merült fel hasonló gond, ahol a környéken élőknek minden okuk megvolt arra, hogy kiakadjanak. Az iskola eleve egy sűrűn lakott övezetben található, miután a lakók végignézték, amint nyilvánvalóan elbaltázott alapozást befejezik, majd egy évig kerülgették a félbehagyott munkálatokat, egyik nap arra ébredtek, hogy az újonnan épülő objektumokat fejtőkalapácsokkal zúzzák szét.

Mondani sem kell, hogy ez rengeteg porral, zajjal, kellemetlenséggel jár, főleg ha a munkások a nagy igyekezetben nem tartják tiszteletben a csendórákat (bár ezt tagadja a bontással megbízott cég, mely megértően viszonyul a panaszokhoz, mást nem igazán tehet).

Nem derül ki, hogy pontosan mi az oka a bontásnak, azonban az egész folyamat szakavatatlan szem- és fültanúi szerint már az alapozáskor egyértelmű volt, hogy valamit rosszul csinálnak.

Az iskolabővítéssel tavaly kellett volna végezniük, nehéz megjósolni, mikor fejezik be, ha még le is kell bontsák, amit eddig felépítettek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro