// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Sadiq Khan lett London első muszlim polgármestere

// HIRDETÉS

A végleges adatok szerint jelentős előnnyel győzte le a konzervatív jelöltet.

Az ellenzéki Munkáspárt képviselője, Sadiq Khan London új polgármestere.

A csütörtökön tartott választások eredményét hivatalosan szombat hajnalban jelentették be, az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem hat órával később, mert a szavazatösszesítő informatikai rendszer meghibásodott.

A végleges és hivatalos adatok szerint Khan jelentős előnnyel győzött: a voksok 56,8 százalékát kapta.

Khan fő vetélytársa az indulók népes mezőnyében Zac Goldsmith, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje volt, akire – az első és a második helyen megjelölt preferenciák legnagyobb számának összeadása alapján számolva, és így a többi induló voksait kiszűrve – a választók 43,2 százaléka szavazott.

Antiszemita nézetek?

A kampányban Sadiq Khant is érték olyan vádak, hogy antiszemita nézeteket vall. Goldsmith és David Cameron konzervatív párti miniszterelnök részéről emellett elhangzottak olyan kijelentések is, hogy Khan rendszeresen mutatkozott szélsőséges nézeteket hirdető hitszónokok társaságában London főleg muszlimok lakta kerületeiben. Khan és a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn ezeket a vádakat rágalomkampánynak minősítette és visszautasította.

Khan az összesítés szerint 1,31 millió, Goldsmith nem egészen 995 ezer szavazatot gyűjtött.

Baloldali és muszlim

A brit fővárosnak nyolc év óta először van ismét baloldali polgármestere. Sadiq Khan egyben az első muszlim a londoni városháza élén.

A 45 esztendős Khan pakisztáni bevándorlók gyermekeként, meglehetősen szerény körülmények között, egy tanácsi szociális bérlakásban élő nyolcgyermekes családban nevelkedett. Néhai édesapja londoni buszsofőr volt, édesanyja varrónő.

Goldmsmith milliárdos nagyvállalkozói családban nőtt fel, felesége a nagy múltú Rothschild bankárdinasztia leszármazottja.

Sadiq Khan a konzervatív párti Boris Johnsont váltja London polgármesterének székében.

Sadiq Khan szombat hajnali rövid győzelmi beszédében is utalt erre, hangsúlyozva: a kampány nem volt mentes „vitatható elemektől”, de ő és stábja pozitív kampányt folytatott, és büszke arra, hogy London a félelemkeltéssel szemben a reményre, a megosztottság helyett az egységre szavazott.

Mit ígért?

Sadiq Khan 84 oldalas választási programjának fő pontjai között szerepel a londoni tömegközlekedési díjak befagyasztása négy évre, vagyis egészen a következő polgármester-választásokig. Khan írásba foglalt ígérete szerint a londoniak 2020-ban „egy pennyvel sem fognak többet fizetni” a tömegközlekedési eszközök használatáért, mint most.

Khan programjában szerepel emellett a világhírű bevásárlóutca, az Oxford Street átalakítása gyalogosutcává a gépjárművek kitiltásával, és az a célkitűzés is, hogy különböző finanszírozási konstrukciók segítségével a Londonban épülő új lakások legalább 50 százaléka az alkalmazotti fizetésekből élők számára is megfizethető legyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro