Ennek ellenére a két évvel ezelőtti tüntetés szétverésének újravizsgálásával kapcsolatos döntést hétfőn ismét elhalasztották…
Bár tömeges tüntetésekre a járványhelyzet miatt nem kerülhet sor, hétfőn, a diaszpóra 2018. augusztus 10-i, szétkönnygázozott és gumibotozott kormányellenes tüntetésánek kétéves évfordulóján több megmozdulás is volt Bukarestben.
A belügyminisztériumnál, tucatnyian vettek részt egy „művészeti projektben”, amelynek keretében egy férfi a csendőrök két éve viselt rohamfelszerelésében ütötte-verte (persze nem igaziból) a többieket, akiknek a fehér pólóján olyan feliratok szerepeltek, mint: Szabadság, Demokrácia vagy Felelősség. Szerintük ezeket az értékeket verték össze gumibotokkal a csendőrök két éve a Victoriei téren.
A tüntetők között arany színű ruhában ott volt maga Iustitia, az igazságszolgáltatás római istennője is, ám ő ügyet sem vetett a dolgokra. A rohamcsendőrnek öltözött aktivista többször szóváltásba is keveredett a laza (nem oszlatós) szerkóban lévő igazi csendőrökkel, akik az istennek sem engedték oda a belügyminisztérium épülete elé, hiába erősködött emberünk, hogy ott van egy járda, amit ő szabadon használhat.
Amúgy a felvétel tanúsága szerint csendőrből több volt a helyszínen, mint aktivistából Marcel Vela irodájának ablaka pedig nyitva volt, de nem tudni, hallotta-e a cirkuszt.
Eközben a hétfői nap folyamán a Declic Közösség egy rózsaszínre festett elefántot (nem igazit) vonszolt végig a fővároson, hátha feltűnik, és ezáltal a két éve tartó igazságtalanság is. Megálltak vele többek között a Cotroceni-palota, az igazságügyi palota, a főügyészség, az igazságügy-minisztérium, a DIICOT és a belügyminisztérium épülete előtt, végül pedig a Victoriei téren.
A Declic Közösség kezdeményezésére egyébként már több mint 59 ezer ember írta alá azt a petíciót, amelyben a tüntetés szétverését irányítók felelősségre vonását, a nyomozás újraindítását kérik Gabriela Scutea legfőbb ügyésztől. A bukaresti fellebbviteli bíróság azonban hétfőn elhalasztotta az ezzel kapcsolatos döntést, miután múlt héten egyszer már elnapolták azt.
Ha a fellebbviteli bíróságon elfogadják a DIICOT kérését, akkor az ügyet újranyitják, és a katonai ügyészséghez kerül.
Néhány tucat tüntető a két évvel ezelőtti helyszínen, a Victoriei téren is összegyűlt. Ők többek között Liviu Dragnea, azóta korrupció miatt lesittelt egykori PSD-elnök, Viorica Dăncilă akkori miniszterelnök és Carmen Dan akkori belügyminiszter arcképeivel ellátott táblákat lengettek, akiket az események fő bűnöseinek tekintenek.
2018. augusztus 10-én a diaszpóra szervezett tüntetést az akkori PSD-kormény ellen a Victoriei téren, a csendőrök azonban könnygázzal és gumibotokkal verték szét a tömeget.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.