// 2025. május 8., csütörtök // Mihály

Rosszul végződött a tiltott éjszakai kaland öt fiatal számára a Transzfogarason

// HIRDETÉS

Szakadékba zuhant a gépkocsijuk.

Bár tilos, az éjszaka kellős közepén vágott neki az ország legveszélyesebb hegyi útjának, a Transzfogarasi útnak öt fiatal. Rossz vége lett az illegális bulinak, a Bâlea tó közelében, az egyik szerpentinnél a túl nagy sebességgel közlekedő 18 éves sofőr nem tudta bevenni a kanyart: a gépkocsi kicsúszott az útról és egy 20 méter mély szakadékba zuhant.

A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, hogy a segítségükre siessenek. Egyiküket kritikus állapotban kellett egy temesvári kórházba szállítani, míg a másik négyet a nagyszebeni sürgősségi kórházban ápolják.

A 18-19 éves fiatalok – három fiú és két lány – annak ellenére hajtottak fel a hegyi útra, hogy az éjszaka le van zárva a gépkocsiforgalom előtt.

Amúgy nem ők az egyedüliek, akik izgalmasabbá akarták tenni az önmagában is kalandos útvonalat: ITT írtunk arról, hogy nemrég négy fiatal a gépkocsi tetején ülve utazott a veszélyes szerpentinekkel teli hegyi úton.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Egy RMDSZ-mentes kormányt tart a legmegfelelőbb konstrukciónak az USR politikusa
Krónika

Egy RMDSZ-mentes kormányt tart a legmegfelelőbb konstrukciónak az USR politikusa

Ionuț Moșteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD–PNL–USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára
Székelyhon

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára

Életét vesztette egy fiatal, húszéves sofőr, egy kiskorú utas pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal gyakorlatilag felcsavarodtak egy fára hétfőn este Bákó és Vaslui megye határánál.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
Krónika

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
Székelyhon

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

Megnyugodhatunk: Románia hétféle drónt fog gyártani…
2025. április 30., szerda

Megnyugodhatunk: Románia hétféle drónt fog gyártani…

… az egyik államelnök-jelölt olyan kérdést tett fel a televíziós vitán, hogy szinte leszakadt tőle a plafon… és a karhatalom lerohanta a brassói tömegközlekedési vállalatot, nem utazási céllal.