Legalábbis Johannis államfő tanácsadója szerint. Mondjuk Victor Ponta miniszterelnök a héten pont azt mondta: most már dehogynem kell, sőt.
Románia fenntartja a migránsok elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer elutasítására vonatkozó elvi álláspontját - közölte Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel, miután Bukarestben találkozott Leonard Orbannal, Klaus Johannis elnök európai ügyekért felelős tanácsadójával.
A megbeszélést követően elmondta: sok olyan európai ügy van, amelyben a két ország érdekei nagyon hasonlóak. Hangsúlyozta: a beszélgetésen kiderült, a kötelező kvótát sem Románia, sem Magyarország nem tartja jónak, és mindkét fél kész hozzájárulni ahhoz, hogy jobban megvédjék az Európai Unió külső határát. „Románia és Magyarország is kész hozzájárulni az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséhez, ami garantálja a külső határ megvédését" - mondta az államtitkár.
A két ország egyetért abban is, hogy a migránsok állandó elosztási mechanizmusáról nem most kell döntenie az Európai Tanácsnak. „Úgy gondoljuk, ennek nincs még itt az ideje, arról kell beszélni, hogyan tudjuk Európát megvédeni, miközben nemzetközi segítséget nyújtunk azoknak, akik valóban rászorulnak erre, és valódi menekültek" - közölte Takács Szabolcs.
Hozzátette: azt remélik, hogy a jövő heti EU-csúcson konszenzusos döntés születik arról, hogy a migránsválságot miként kezeljék a forrásvidékén. „Ebben az ügyben is nagyon hasonló a magyar és a román érdek és álláspont" - mondta az államtitkár.
A megbeszélésen másik témája az volt, hogy a két ország ellenérdekelt abban, hogy az eurózónához tartozó 19 ország konzultációja olyan egyéb európai tanácsi formációkra is kiterjedjen, például szociális kérdésben, ami korábban nem létezett. Az államtitkár közölte, tárgyalópartnerével egyetértettek, ennek állandósítása azt a veszélyt rejti magában, hogy Európa kettészakad az eurózóna és a nem eurózóna tagállamaira.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.