// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Romániai roma fiút bántalmaztak súlyosan Franciaországban

// HIRDETÉS

Lopás miatt verték félig agyon. Korábban többször is előállították vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt.

Egy betörés miatt tucatnyi ember meglincselt egy romániai roma fiút Párizs közelében, egy lakótelepen, az áldozat kómába esett - közölték kedden rendőrségi források.

A 16 éves fiú a családjával és más romákkal élt együtt Pierrefitte-sur-Seine egyik kiürített házában. Péntek este eszméletlen állapotban találtak rá egy bevásárlókocsiban a helyi lakótelep közelében, egy út mentén.

Az első rendőrségi vizsgálatok szerint a fiút mintegy tucatnyi ember megverte, mert a lakótelep egyik lakásában néhány órával korábban elkövetett betöréssel őt gyanúsították.

A hatóság szerint egy több emberből álló csoport elment érte a cigánytelepre, és erővel elhurcolták, majd bezárták egy pincébe, ahol ütni kezdték. A rendőrséget az áldozat anyja riasztotta, jelezve, hogy fiát elrabolták. Az életveszélyesen megsérült fiút egy párizsi kórházba vitték, ahol azóta kómában fekszik.

Michel Fourcade, a kisváros szocialista polgármestere szerint a roma fiút június eleje óta többször is előállították lopás gyanúja miatt. A polgármester azt is elmondta, hogy a városban az elmúlt hetekben több olyan gépkocsifeltörés és betörés történt, amelyekről a helyiek azt gyanítják, hogy romák követték el.

Még senkit sem vettek őrizetbe

A lincselés miatt a rendőrség mintegy harminc embert kihallgatott, de egyelőre senkit nem vett őrizetbe. A polgármester szerint a városban a lincselést követően sem alakult ki feszültség.

Az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) nevű jogvédő szervezet szerint „ez a súlyos cselekmény a roma vagy romának feltételezett állampolgárokról kialakult kép riasztó romlását mutatja társadalmunkban, valamint azoknak a feszült viszonyoknak a látható eredményét, amelyek között a franciák élnek". Benjamin Abtan, az EGAM nevű antirasszista európai mozgalom elnöke szerint „radikális beszédmódváltásra" és „a romákat érintő erőszak egyértelmű elítélésére" van szükség.

A romák jogait védő egyesületek szerint a cigányokkal szembeni erőszak növekedő tendenciát mutat. A dél-franciaországi Marseille-ben 2012 októberében helyiek felgyújtottak egy romatelepet, hogy elűzzék a cigányokat, 2013 májusában pedig az északi Hellemmes-ben rátámadtak egy útszéli pihenőhelyen tábort vert roma közösségre.

Betilthatják a koldulást a norvégok

Eközben Norvégiában állami szinten próbálnak fellépni a roma bevándorlókkal szemben.

A skandináv ország betiltja a nyilvános helyeken való koldulást egy olyan törvénymódosítás alapján, amelynek vitáját hétfőn kezdték meg az oslói parlamentben. A bírálók szerint a vitatott intézkedés a roma bevándorlók ellen irányul.

A jobboldali kormány által beterjesztett törvénytervezet az idei nyártól lehetővé tenné az önkormányzatok számára, hogy helyi szinten megtiltsák a koldulást. A jövő év nyarától országosan is betiltanák a kéregetést.

Anders Anundsen norvég igazságügyi és közbiztonsági miniszter, a bevándorlás-ellenes jobboldali populista Haladó Párt tagja szerint összefüggés van a koldulás és a bűnözés, különösképpen pedig a zsebtolvajlás között. A hatóságok arról számoltak be, hogy Oslóban ugyanannyi zsebtolvajlást regisztrálnak, mint a hétszer több ember által lakott Berlinben.

A bírálók szerint az intézkedés elsősorban az északi országban élő romák ellen irányul. A norvég fővárosban 2012-ben összeírták a koldusokat, és a számba vett százkilencvennégy ember között mindössze hét volt norvég származású. A többség elsősorban roma származású román állampolgár volt - jelentette ki a tárcavezető, hozzátéve, hogy a román kéregetők jelentős része szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro