// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Romániai munkavállalókat hálózott be a polip

// HIRDETÉS

Jól fizető munkákat ígértek nekik, ehelyett szinte rabszolgaként kellett dolgozniuk: romániai férfiak és nők kerültek az olasz maffia „karmaiba”. Az ún. Franco-műveletben most született ítélet.

Az olasz maffiának dolgozott az az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport, amely Kolozs, Szatmár, Máramaros, Szilágy, Maros és Hargita megyékből toborzott munkavállalókat, akiket aztán „rabszolgamunkára” kényszerítettek Olaszországban. A hálózatot egy kolozsvári nő, Maria Sâncărian vezette. Ő teremtette meg a kapcsolatot az olasz Ndraghetta maffiához tartozó Arturi klánnal, amelynek tagja volt férje, Arturi Francesco is, vagyis Franco – innen a nyomozás elnevezése. A méltán hírhedt Ndraghetta tevékenysége igen szerteágaző, fő „specialitásuk” az emberrablás, illetve a drog- és emberkereskedelem. Maria Sâncăriannak amúgy igen „gazdag” bűnözői múltja van Romániában és Olaszországban is: eddig már ötször volt elítélve befolyással való üzérkedés, csalás, illetve kényszermunka miatt.

A nyomozás kiderítette, hogy a hálózat tagjai több mint 49 személyt vittek ki Olaszországba, jó munkalehetőségeket és magas fizetéseket ígérve nekik, ahol aztán úgy bántak velük, mint a rabszolgákkal. A különböző korosztályokba tartozó (19 és 70 év között), az ország több megyéjéből származó férfiak és nők elviselhetetlen körülmények között laktak, arra kényszerítették őket, hogy a mezőgazdaságban, építkezéseken, háztartásokban dolgozzanak, időseket és gyermekeket gondozzanak, illetve szórakozóhelyeken „társasági hölgyekként” tevékenykedjenek. Irataikat elvették, állandóan szemmel tartották őket, nem volt munkaszerződésük, sem pedig letelepedési engedélyük.

A nyomozás 2004-ben kezdődött az ügyben, a Szervezett Bűncselekmények Elleni Ügyosztály 2010-ben küldte bíróság elé az emberkereskedőket, ítélet most született: Maria Sâncărian 6 éves börtönbüntetést kapott és 200.000 euró megfizetésére kötelezték, társait, a kolozsvári Francisc Kádárt 3 éves és 6 hónapos, míg a szatmári Vasile Stant 3 éves börtönbüntetésre ítélték.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro