// 2024. október 1., kedd // Malvin
Románia

Románia segít Magyarországnak autópályát építeni

Ha már idehaza képtelen építkezni.

A tények: Románia utolsó helyen áll az Európai Unióban, ami az autópályákat illeti. Magyarország viszont jól teljesít. Olyannyira, hogy már csak 20 kilométerük van hátra a magyar-román határig. Ahol, ugye, elméletileg az útnak találkoznia kellene a Bukarest–Bors autópályával. Már ha a román oldalon az építkezés nem állna egy helyben. 

És ha már a román fél nem tud előrelépni, legalább segít a magyaroknak a saját pályájuk befejezésében. Nem ingyen, persze. Az utóbbi másfél évben a magyarok sok ezer tonna homokot, cementet és kavicsot vettek Romániától, hogy minél hamarabb befejezhessék az autópályájukat. Az egyik útépítő némileg epés véleménye szerint exportálni, azt tud Románia, autópályát építeni már kevésbé. A magyarok mindjárt befutnak a vámhoz, a román pálya pedig továbbra is Kolozsvárnál áll.

Ráadásul, teljesen logikus és operatív lépésként, a magyarok szeretnék megkönnyíteni a kavicsot, egyebet szállító teherautók átkelését a határon, hogy ne kelljen kiállniuk a hatalmas sorokat a többi teherszállítóval. Ezért megegyeztek a román féllel, hogy nyitnak egy különleges határátkelőt az építőanyagokat szállító járművek számára, miáltal megduplázódik a naponta kivitt anyagmennyiség. 

Hát, így kell ezt csinálni. És van, ahol így is csinálják.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro