Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Románia amerikai álma úgy tűnik, hamarosan teljesülni fog. Andrei Muraru amerikai nagykövet szerint október elsején az összes technikai feltétel teljesült, ami alapján Románia vízummentességet élvezhet a jövőben.
Román állampolgárok várhatóan a 2025-ös év első felében utazhatnak vízummentesen az Amerikai Egyesült Államokba – a nagykövet szerint ennek számos előnye lesz a jövőben, mint például több direkt észak-amerikai repülőjárat és több gazdasági kapcsolat, amely fellendíti a kereskedelmet és a befektetéseket.
Az 1989-es rendszerváltás után Románia első nekifutásból szerette volna elérni, hogy felvegyék a Visa Waiver programba, amely lehetővé tette volna, hogy a 90 napnál kevesebb USA-beli tartózkodási időre vízummentességet élvezzen. Ezt azonban Amerika feltételekhez kötötte, amelyek között szerepelt egy olyan kikötés, hogy a vízumkérelmek visszautasításának százaléka legyen 3-nál kevesebb.
Kormányzati források azonban nemrégiben azt mondták, hogy 2024. szeptember 1-jén az elutasítási arány 2,7% volt, ami az USA által előírt küszöbérték alatt van. Az új pénzügyi év tegnap, szeptember 30-án ért véget az Egyesült Államokban, és az amerikai hatóságok várhatóan a közeljövőben megerősítik a vízummentességet. Azonban még ha a hivatalos bejelentés szerint Románia a 3% alá is csökken, akkor is több hónapba telik, amíg a program életbe lép.
Mint ismeretes, Izrael kedden hajnalban bejelentette, hogy korlátozott katonai műveleteket hajtott végre Libanonban az izraeli határ mentén, ahol a Hezbollah libanoni síita fegyveres terrorszervezethez tartozó célpontokat támadták meg.
Ennek következtében kiszámíthatatlan és súlyos biztonsági kockázat lépett fel az országban, ami miatt a román külügyminisztérium arra kéri a Libanonban tartózkodó állampolgárait, hogy ahogy tehetik, hagyják el az országot, amíg még van igénybe vehető légi útvonal.
A külügyminisztérium mobil konzuli missziókat is indított Libanon fővárosában, Bejrútban, illetve más városokban is, hogy a térséget biztonságosan lehessen elhagyni. Az eddig Libanonban bejelentkezett 1136 román állampolgár érdekében a külügy folyamatosan egyeztet regionális partnereivel és az EU tagállamaival.
A parlament keddi plenáris ülése jóváhagyta Klaus Iohannis elnök kérését egy tengerészeti kiképzőközpont létrehozására az ukrán személyzet képzése céljából.
Az államfő azzal érvel, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen folytatott agressziós háború közelmúltbeli fejleményei idézték elő azt az igényt, hogy az ukrán fegyveres erőket fokozzák és diverzifikálják. Romániának lehetősége van hozzájárulni ehhez azáltal, hogy saját területén tengeri kiképző létesítményt fogad, valamint a meglévő képességek keretein belül támogatja az ukrán haditengerészeti gyalogosok kiképzését.
A javasolt koncepció és a partnererők ideiglenes jóváhagyása szerint a létesítmény két évig fog működni, Románia pedig kifejezi a jogot, hogy a kiképzési folyamat során vagy a meghatározott időszak lejárta után bármikor felmondja a kötelezettségvállalást.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.