// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Románia csúnyán megbukott az oktatási rendszerek „érettségijén”

// HIRDETÉS

Az a szomorú helyzet, hogy butul az ország, nőtt a funkcionális analfabetizmus és a felnövőfélben lévő fiataljaink többsége semmit sem ért a körülöttünk lévő világból.

Ha létezik egy olyan nemzetközi felmérés, amely objektív képet nyújt az egyes országok oktatási színvonaláról, az a PISA-felmérés. Mindössze háromévente ismételik meg, kifejezetten a 15 év körüliek képességeire fókuszálva az alkalmazott matematikai és természettudományi műveltség, illetve a szövegértés terültén.

Olyan ez, mint egy érettségi, csak ezúttal nem a diákok, hanem az országok vizsgáznak,

a tantárgy pedig az oktatási rendszer hatékonysága. Fontossága abban áll, hogy az aktuális kormányzatoktól független pillanatképet nyújt egy-egy ország felnövőfélben lévő generációjának kompetenciáiról, és eszerint állít fel rangsort az országok között.

Azt már megfigyelhettük az előző kiadások során, hogy a romániai eredmények általában annyira rosszak, hogy

pár napig sokkban van az oktatási szakma, aztán megy minden tovább úgy, ahogy menni szokott.

A mostani eredmények viszont nagyon rosszak: kilenc éve volt utoljára ennyire gyenge Románia teljesítménye a PISA-teszten. Mindhárom megvizsgált területen gyengébben szerepeltek a diákok, mint 2012-ben vagy 2015-ben, ez pontszámokban is kifejezhető.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) többi tagállamának átlagához képest Románia 59 ponttal marad el a szövegértésben és a matematikában, 63 ponttal a természettudományban.

Romániában a diákok 4%-a volt képes a bonyolultabb feladatok teljesítésére (az OCDE-átlag 16%).

A romániai tizenöt évesek a legkönnyebbnek számító feladatokkal sem birkóztak meg: 41%-uk az olvasási, 47%-uk a matematikai, 44%-uk a tudományos teszten „bukott meg”. Ők azok tehát, akik nem képesek arra, hogy összekapcsolják az iskolában tanult ismereteket a valósággal.

Az adatokból kiderül: a funkcionális analfabetizmus 41%-os, ezt pedig úgy mérték le, hogy az olvasási feladatok során hány diák jutott el a 2-es szintig (a 6-ból), azaz addig, hogy megértse és meg is tudja magyarázni azt, amit olvasott.

A matematikai tesztből az derült ki, hogy

47% a legalapvetőbb számítási feladatokat sem képes alkalmazni az iskolán kívüli életben,

nekik fogalmuk sincs arról például, hogy milyen számítással kell átváltani a lejt egy megadott valutába, vagy hogyan számolható ki két különböző útvonal közötti távolság. A tudományok területén 44%-ra tehető azoknak a száma, akik a legalapvetőbb feladatokat sem képesek teljesíteni, még a hétköznapi jelenségekre sem tudnak magyarázattal szolgálni.

A mintavételre 2018 áprilisában került sor, a teszt két órán át tartott mind  Romániában, mind a többi 79 országban.

Románia a 47. helyre esett vissza a nemzetközi toplistán.

Összehasonlításképpen Magyarország olvasásból 30., matematikából a 33., természettudományos területen a 32. legmagasabb értéket érte el. A legjobban teljesítő országok egyébként: Kína, Szingapúr, Észtország, Kanada, Finnország, Írország, Dél-Korea, Lengyelország, Japán és Tajvan.

A teljes dokumentum (angol nyelven) itt érhető el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro