// 2026. november 7., szombat // Rezso

Románia beszállhat az SZNT perébe

// HIRDETÉS

Az Európai Bíróság elfogadta a román kormány kérését, így Románia is beszállhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezése kapcsán indított luxemburgi perbe.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke mai sajtótájékoztatója után azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy  Románia belépésének az elfogadása azért volt kérdéses, mert vitatható volt, hogy a román kormány időben folyamodott-e a perben való részvételért. A bíróság egyelőre nem tájékoztatta arról, hogy megkapta volna a Kovászna Megyei Tanács belépési kérelmét, melynek szintén felmerült az esetleges megkésettsége. A perbe belépő tagállamoknak június 25-ig kell írásban megindokolniuk, hogy miért ellenzik a polgári kezdeményezés bejegyzését.

Az SZNT elnöke emlékeztetett arra, hogy április közepén nyílt levélben kérte Victor Ponta miniszterelnöktől, vonja vissza Románia luxemburgi keresetét. A Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek is elküldött kérést most is megismételte.

Miről is van szó?

A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. A kezdeményezők azért perelték be az Európai Bizottságot, mert a testület úgy ítélte meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot.

Mi a helyzet az RMDSZ autonómiatervezetével?

Az SZNT elnöke az MTI kérdésére az RMDSZ műhelyében készülő székelyföldi autonómiatervezetre is kitért. Kijelentette, a kiszivárgott törvénytervezet-változat nem Székelyföldre vonatkozik, nincs köze az autonómiához, és csak afféle ötlethalmaznak tekinthető.  Arra utalt, hogy az RMDSZ nem a történelmi Székelyföldnek, hanem a Székelyföldet is magába foglaló Hargita, Kovászna és Maros megyének kér különleges státust. A Romániában jelenleg is érvényes megyerendszer 1968-as kialakításakor e három megyéhez – vélhetően az etnikai arányok rontása céljával – Székelyfölddel szomszédos román többségű területeket is csatoltak. Izsák Balázs úgy vélte, a megyéknek – az RMDSZ-tervezetben javasolt – társulása a jelenlegi törvények szerint is lehetséges. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro