Immunglobulin-hiány van, az illetékesek meg jó szokás szerint egymásra mutogatnak.
Románia mind az Európai Unió, mind a NATO segélykérő mechanizmusát igénybe vette, hogy megoldást találjon az immunbetegségekben szenvedő betegek életét veszélyeztető, krónikussá vált ellenanyaghiányra - közölte hétfőn Sorina Pintea egészségügyi miniszter.
Romániában mintegy 500 autoimmun betegségben, illetve veleszületett immunhiányban szenvedő páciensnek van szüksége immunglobulin-pótlásra. Már februárban sem volt elég ellenanyag az országban, de márciusban egyetlen fiola sem áll rendelkezésre a kezelésükhöz szükséges mintegy ötezer 2,5 milligrammos adagból, és áprilisra is csak halvány ígéretek vannak - ecsetelte a helyzetet a tárcavezető.
Az országban nem gyártanak immunglobulint, a válság pedig azt követően alakult ki, hogy a forgalmazók egyre kevesebbet importáltak a készítményből. A válság okai tekintetében a jelenlegi szociáldemokrata és a korábbi szakértői kormány egészségügyi miniszterei egymásra mutogatnak.
Vlad Voiculescu, az országot 2016-ban vezető szakértői kormány volt egészségügyi minisztere szerint a hiányt az idézte elő, hogy a minisztérium vezetését tavaly átvevő Florian Bodog eltörölte azt a 2016-os kormányhatározatot, amely egyebek mellett az immunglobulint is felvette a szabályozott árú, nélkülözhetetlen gyógyszerek listájára.
Voiculescu szerint a szakértői kormány éppen azért emelte meg az immunglobulin árát, mert a forgalmazóknak nem éri meg a viszonylag kis mennyiségű készítményt importálni, ha azt olcsón kell eladniuk.
Bodog ezzel szemben azt állította: a válságot elődjétől örökölte, akit szerinte csak a gyógyszerforgalmazók nyeresége érdekelte. A tárcavezetőt azonban - vélhetően éppen az immunglobulin-válság miatt - a szociáldemokraták már nem tartották meg posztján az idén januárban hivatalba lépett Dăncilă-kabinetben.
A készítmény hiánya tavaly már halálos áldozatot is követelt. A helyzeten az sem javított, hogy a kormány két évre felfüggesztette az immunglobulin többletforgalmazása utáni adót, miután az autoimmun betegségben szenvedő betegek több tucatnyi családtagja a kormány előtt tüntetve próbálta felhívni a figyelmet az életeket veszélyeztető problémára.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.