Ezzel akarja a nehéz gazdasági helyzetben levő, politikai forrongások feszítette országot megmenteni Oroszorszégtól.
Moldova gazdasági szankciókkal szembesült Oroszország részéről, amiért társulási egyezményt kötött az Európai Unióval, ezért Romániának kötelessége a segítségére sietni, és európai közeledését támogatni - hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök kedden, miután Bukarestben találkozott a hivatalos látogatásra Romániába érkezett Valeriu Streleț moldovai kormányfővel.
A két miniszterelnök közös sajtóértekezletén Streleț köszönetet mondott román vendéglátóinak azért az országának nyújtott 150 millió eurós román hitelkeretért, amelyet néhány órával korábban ratifikált a bukaresti parlament. Hozzátette: egy menetrendszerű Tarom-járat turistaosztályán Brüsszelől érkezett Bukarestbe, a gép azonban egy műszaki hiba miatt három órát késett, és ezért nem lehetett jelen a bukaresti parlamentben, amikor az ratifikálta a hitelszerződést.
Az öt évre szóló, 150 millió eurós visszatérítendő hitel folyósítását Ponta a két ország szeptember 22-i közös kormányülése után jelentette be, miután Chișinăunak nem sikerült megállapodnia a Nemzetközi Valutaalappal. Közben az Egyesült Államok chișinăui nagykövete bejelentette: Washington a moldovai hatóságoknál tapasztalt korrupció miatt felfüggesztette számos beruházás finanszírozását.
A Moldovának felajánlott 150 millió eurós kölcsön a leggyorsabban tető alá hozott hitelszerződés Románia történelmében és minden bizonnyal Moldova történelmében is, ez pedig úgy vált lehetségessé, hogy Romániában valamennyi intézmény és politikai párt támogatta ezt a fontos kezdeményezést - jelentette ki Ponta moldovai kollégájával közös sajtóértekezletén.
Ponta rámutatott: Romániában az utóbbi 25 évben sok szó esett a Pruton túli „testvérekről", de az utóbbi időszakban sikerült a tettek mezejére lépni és konkrét dolgokat is megvalósítani. Ponta a Jászváros és a moldovai Ungheni között megépült földgázvezetéket, a moldvai óvodaépítésekhez nyújtott román támogatást, az iskolabusz-programot és a Romániában sikeresen működő SMURD rohammentő-szolgálat moldovai meghonosítását említette.
„Ha Románia most nem segítené Moldovát, Oroszország minden bizonnyal megpróbálná megakadályozni európai közeledését" - jelentette ki Ponta a parlamentben, amikor a hitelszerződést ratifikálták.
A moldovai miniszterelnököt Klaus Johannis államfő is fogadta, arról biztosítva vendégét, hogy Románia Moldova legfőbb európai támasza, és Bukarest segítségére Chișinău a továbbiakban is számíthat.
Chișinăuban már egy hónapja tüntetnek a Méltóság és Igazságosság (DA) nevű ellenzéki mozgalom aktivistái, akik azt állítják, hogy Moldovára oligarchák tették rá a kezüket, míg a kormányzó europárti koalíció egy junta.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.