Sérelmezik, hogy a múzeumigazgató már a második kiállítást szervezi idén Magyarország segítségével. A Centenárium szent évében!
A nagyromán nacionalista abnormitásban teljesen normálisnak tekinthető, hogy a helyi nackósajtó felkapta a fejét a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum által befogadott újabb magyar kiállításra, melynek címe Nézőpontok – Térhatású fényképek a Nagy Háborúból. A tárlat egyébként március 20-án nyílt meg és május 30-áig látogatható.
A Magyar Nemzeti Múzeum által összeállított és 2014-ben útjára indított kiállítás bejárta Magyarországot, Szlovákiát és Romániába érkezett. A tárlattal kapcsolatos első és legfontosabb nemzetféltő észrevétel az, hogy a plakáton több a magyar nyelvű információ (és nagyobb betűkkel jelenik meg), mint a román. Megjegyezzük, az eltérés minimális, melynek alapján a megjegyzés enyhén szólva vicces.
A továbbiakban a cikk szerzője váratlanul visszafogja magát és tárgyilagosan kimásolja a történelmi múzeum honlapjáról a kiállításra vonatkozó adatokat, röviden bemutatja a sztereofotográfia mibenlétét, technikáját, illetve azt, hogy a múzeumban bemutatott térhatású fényképekhez már nincs szükség sztereoszkópra, csak egyszerű 3D-szemüvegekre, melyeket a múzeum a látogatók rendelkezésére bocsát.
Ezek után a szerző visszatér a saját hangjához és tételezi: Felix Marcu, a kolozsvári történelmi múzeum igazgatója ezzel a tárlattal már visszaeső bűnösnek minősül, ami a centenáriumi évben elkövetett túlzott magyarbarátságot illeti. Hiszen alig telt el pár hónap azóta, hogy a román nackók szerint Marcu nemzeti szentségtörést követett azzal, hogy otthont adott a múzeumban a Coronatus in Regem Hungariae című kiállításnak, amelyet, ugye, szintén az „Erdélyfaló” Magyar Nemzeti Múzeummal közösen rendeztek meg, és szintén a Centenárium évének közvetlen közelében. A habzó szájú nemzetvédő szövegekből ízelítőt adtunk, itt, itt meg itt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.