Benny Steinmetzet hazájában vették őrizetbe.
Pénzmosással, korrupcióval és csalással vádolják, és fogva tartják Benny Steinmetz milliárdos üzletembert Izraelben - jelentette a Calcalist, a Jediót Ahronót című újság gazdasági melléklete kedden.
Az izraeli milliárdos ellen a fogva tartásának négynapos meghosszabbításáról hétfőn döntő bíró szerint új, drámai bizonyíték merült fel, amely igazolja, hogy külföldi tisztviselők megvesztegetésében is érintett.
Steinmetzet négy társával együtt azért fogták el, mert a rendőrség gyanúja szerint a világban több helyen, köztük Guineában és Romániában megvesztegették a köztisztviselőket, valamint pénzmosást és csalást folytattak.
A vádak szerint Steinmetz harmincmillió dollárnyi kenőpénzt fizetett ki üzleti érdekeinek előreviteléért, amiért cserébe ötmilliárd dolláros hasznot könyvelhetett el.
Steinmetzcel együtt letartóztatták Tal Silberstein politikai és stratégiai tanácsadót, Ehud Barak és Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnökök, és mellettük Benjámin Netanjahu kormányfő volt konzultánsát, valamint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) emiatt hétfőn azonnali hatállyal menesztett tanácsadóját.
A rendőrség fehérgalléros bűnözőkkel foglalkozó osztálya szintén elfogta a Bezeq, Izrael legnagyobb telekommunikációs vállalatának ideiglenes igazgatóját, David Granotot, akit azonban kihallgatása után szabadon engedtek. A másik két kihallgatásra vitt üzletember nevét nem hozták nyilvánosságra, de bejelentették, hogy mind az öt gyanúsított irodáját és otthonát is átkutatták a rendőrök.
A nyomozók szerint Steinmetzék hasonló módszerekkel folytattak megvesztegetést Romániában és Guineában, de más országokban is.
Guinea volt elnökének és feleségének például dollármilliókat adtak át a helyi bányászati koncesszió megszerzéséért.
Ezen kívül szisztematikusan és szervezetten pénzmosást folytattak - hamis papírokat és fiktív szerződéseket gyártva - a büntetendő cselekedetek, köztük a kenőpénzek elleplezésére.
Steinmetz ellen nyomozás folyik az Egyesült Államokban és lakóhelyén, Svájcban is, mert svájci bankszámlák felhasználását gyanítják az ügyletekhez.
A milliárdos üzletember a bíróságon "politikai üldöztetéssel" vádolta az izraeli bűnüldözőket, szerinte Soros György magyar származású amerikai üzletember ellene folytatott kampánya és egy meg nem nevezett nő hamis tanúvallomása a felelős letartóztatásáéért.
Soros és Steinmetz már régóta háborút folytat egymással az izraeli üzletember afrikai ügyletei nyomán, de Steinmetz szerint Soros személyes ellenszenve miatt. Soros György azt állítja: az, hogy Guineában leleplezték a megvesztegetést, csak része az Afrikában és Kelet-Európában a korrupció ellen folytatott hadjáratának.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.