Korai volt még ünnepelni a ploiești-i bíróság döntését a határvitában, és az ítélet nem is arról szólt, amiről Borboly Csaba gondolta – állítják a Neamţ megyeiek.
Megdöbbentek a ploiești-i bíróság döntésén a Neamţ megyei hatóságok, és megsértődtek azon, hogy Borboly Csaba tanácselnök sikerként értékelte a Hargita megyének kedvező ítéletet a Békás-szorosért és Gyilkos-tóért folytatott határvitában.
Az Adevărul cikke szerint a román álláspont az, hogy a Békás-szoros mindig is Neamţ megyéhez tartozott – még a Maros–Magyar Autonóm Tartomány idején is –,
Azért is vitatják a bíróság döntését, mert abban egy olyan kormányhatározatra hivatkoznak (2000/540-es számú határozat), melynek szerintük semmi köze a területi-közigazgatási felosztáshoz. Ehelyett Románia területi felosztását szabályozó és a megyehatárokat kijelölő 1968/2-es jogszabályt kellett volna figyelembe venni.
„A szoros teljes egésze Neamţ megyéhez tartozik. Békás-szorosnak nevezik, és nem Gyergyói- vagy Hargitai-szorosnak. Egyértelmű, hogy ez így volt mindig is, és reméljük, hogy a következő ítélet után is így lesz” – fogalmazott Simion Stâncel, a Neamţ megyei kataszteri hivatal vezetője, akinek meggyőződése, hogy a per folytatódni fog.
Ennél pikírtebb hangnemet ütött meg Almásmező polgármestere, Gheorghe Oniga, aki szerint a bírói döntésre adott magyar reakció sötét, mint az éjszaka és nevetséges, mert „még a pulykák is röhögnek rajta” (E de noaptea minţii şi de râsul curcilor). Hargita megye semmit sem nyert az ítélettel, mindössze annyi történt:
melyet egyébként Gyergyószentmiklós is aláírta annak idején, de a dokumentumnak nem volt regisztrációs száma.
A polgármester szerint ugyanakkor Hargita megye az érdekeit védi, mert jól tudja, hogy a Békás-szoros egy nemzetközi brand, és vonzza a külföldi és belföldi turistákat, de Neamţ megye birtokolja az ott található javak 90 százalékát. A harc mindenesetre még sokáig folytatódik, erről ő is meg van győződve.
Borboly Csaba pár héttel ezelőtt újságolta el, hogy tíz évnyi pereskedés után született kedvező ítélet Hargita megye javára a határvitában, melynek a tétje az volt, hogy melyik megyéhez tartozik a turisták körében népszerű Gyilkos-tó és a Békás-szoros. A döntés értelmében Hargita megye a 32-es kilométerkőig tart.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
… úgy tűnik, közelednek Petre Daea miniszter fétismadara, a kormorán védettségének végnapjai… és egy simlis feljelentett másik három simlist, köztük egy álügyészt meg egy álszekust.

Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.